BESZÉLGETÉS ISTENNEL

Elöljáróban el kell mondanom, sokat hezitáltam azon, hogy milyen cím alatt írjam le az alábbiakat.  Aztán az első változat lett a végső, a mostani. A tétovázás oka az volt, hogy mindenképpen el akartam kerülni az olvasó megtévesztését; pontosabban mondva azt, hogy a cím ne vezessen félre senkit; nehogy Neale Donald Walsch Beszélgetések Istennel c. könyvére asszociáljanak, vagy Aryeh Kaplan Zsidó meditáció c. kötetének(*) Beszélgetés Istennel c. fejezetére. Bár a Zsidó meditáció ajánlott gyakorlataiból sokat merítettem, sőt, nélkülük feltehetően nem is jutottam volna el a célig, de nem ugyanarról van szó. Mármint az ajánlott útvonalat, a konkrét meditációs technikát illetően.

Az a szándék vezetett, ha nekem sikerült, akkor olyan módszert ajánljak, amilyent a „bennszülött” - az energiájuk nagy részét a napi gondok megoldására fordító, folyton rohanó - európai halandók nyugodtan alkalmazhatnak.

Ráadásul talán még az ateisták is!

[Éppen ezért a korábbi, a szimplán „Beszélgetés…” cím alatti változatban hangsúlyoztam, hogy a „beszélgetőtársat” nem muszáj Istenként meghatározni. Elég, ha a - Viktor Emil Frankl (1905 – 1997) felderítette - szellemi tudattalanba eljutunk. Rádöbbentem azonban, hogy keveset kapunk, ha csak a szellemi tudattalanból merítünk; a határt ki kell tágítani azon túlra, lehetőleg az abszolútumot megcélozva. De ezek után is bátran mondhatom: a meggyőződéses (teóriáikban hívő) ateisták is elindulhatnak ezen az úton. Hogy aztán találnak-e beszélgetőtársra, kapnak-e választ kérdéseikre, nos, az utóiratból az is kiderül…]       

Alább természetesen a saját módszeremet (technikámat, utamat) írom le, de – azt hiszem – nem feltétel ezt egy az egyben követni. Aki például megszokta, hogy relaxáció nélkül azonnal meditálni tud, vagy nem hanyatt fekve, hanem mondjuk lótuszülésben végez meditációs gyakorlatokat, az próbálja úgy. Lehet bátran kísérletezni.

Mielőtt elkezdjük, mindenképpen hangolódjunk rá a remélt – különben megdöbbentő, meghökkentő, lenyűgöző és felemelő – találkozásra. Készüljünk rá, legalább olyan elánnal, mint a fiú (vagy lány) a beteljesülést ígérő randevúra, amikor előtte megfürdik, átöltözik, szépítkezik...

A „zsidó meditáció” rituális fürdést, legalább kézmosást ír elő. Ez – a fürdés, minimum a mosakodás – nekünk is jót tesz, már csak azért is, mert jobb lesz a közérzetünk, és csökkentjük a fizikai (testi) elterelő érzések kockázatát.

A ráhangolódás, a lelki/szellemi és pszichikai felkészülés még fontosabb. Határozzuk el, hogy a következő percekben félretoljuk az egonkat; fölébe emelkedünk, és nyitottá válunk az új gondolatok, érzések befogadására. Nem számít, hogy az adott – felteendő – kérdésről, témáról addig mit vallottunk, most majd akár fölülvizsgáljuk, és szükség szerint módosítjuk nézeteinket.

Mondogassuk magunkban: toleránsak, pluralisták, objektívek (türelmesek, befogadók és tárgyilagosak) leszünk…

Az első alkalmakkor úgy jutottam könnyebben célba, ha előre megfogalmaztam azt a kérdést, amire választ vártam. (Később már nem csak szimplán „kérdés – felelet” hangzott el, hanem mondhatni valódi beszélgetés, már-már mester és tanítvány-szerű eszmecsere alakult ki.)

Az első sikeres találkozáskor két – összefüggő – kérdésem volt: Honnét származnak a gonosz, rossz gondolataim? Mit tegyek ellenük? [Többször tapasztaltam ugyanis magamon, hogy ha valami nem tetszett, akkor önkéntelenül rosszat gondoltam róla; és rosszat is kívántam. Például: „Tök hülyeség!”, „Elmész ám a büdös francba…!”, „Fordulj föl…!” - Azzal mentegettem aztán magam, hogy ezek nem az én gondolataim, hiszen én nem vagyok ilyen rosszindulatú. Biztosan valaki, valami sugallja; s mivel vallásos vagyok, mindent a kísértőre, a folyton ügyeskedő Sátánra (sátáni erőre) kentem.]

http://rakoscsaba.plebania.hu/wp-content/uploads/2012/03/kereszt.jpg

A technikai lépések:

1. Relaxáció.

2. Vizualizáció. (A „Zsidó meditáció” a héberül nem tudóknak például az A betű vizualizációjának begyakorlását javasolja. A héber ábécét ismerőknek az alef betűt. Én eleinte hol az A-t, hol egy korábban már többször fölidézett kép vizualizálását választottam, gyakran Jézus keresztjét, majd miután a kötet borítójának hátsó fülén felfedeztem a kinagyított Isten-nevet, a Tetragrammatont, mivel a legeredményesebbnek bizonyult, ennél maradtam. A vizualizáció szerepe különben, hogy a meditáció minél mélyebb legyen, és az ember jobban ráhangolódjék új képek, új érzelmek és gondolatok befogadására.)

3. Rövid ima, tömör kérés. (Uram, Istenem, segíts, hogy eljussak Hozzád. Segíts, hogy megértsem, ha válaszolsz… Mennyei Atyám, ne hagyj magamra kétségeimmel!)

4. Számolás lassú lélegzetvételenként gondolatban tíztől – esetleg húsztól - zéróig visszafelé.

5. Vizualizáció újra. (Lehetőleg spirituális, de legalább valamilyen fontos helyszín – például templom belső, oltár - felidézése; én egy általam kreált helyzetet választottam. Oázis a sivatagban. Jézus háttal nekidőlve egy fa tövében ül. Egyedül van, pihen és töpreng. A tanítványok és más kísérők tőle távolabb a fák alatt tesznek-vesznek.)

6. Kérdésfeltevés. (Vigyázat; előfordulhat, hogy az ember el sem jut a kérdő mondat végére, közben hallja a választ. Van, de ez a ritkább, amikor picit várni kell a válaszra. És az is, hogy ez ennyiből áll: „Gondolkozz, tudod a választ!”)

7. A válasz „meghallása”, lehetőleg megértése, végezetül őszinte köszönet a válaszért, a találkozási lehetőségért.

http://www.bibliaexaminer.org.uk/YHWH.jpg

A kérdés és a válasz természetesen a fejünkben (elménkben, tudatunkban) fogalmazódik meg. De érezzük – én legalábbis éreztem – hogy ez más válasz. Másnak a válasza. Azonnal nem is tudtam elfogadni. Meghökkentem, és ha teljesen éber vagyok, nyilván le-föl rohangálni kezdek, és közben a fejem vakargatom, ahogy szoktam, amikor új gondolattal szembesülök.

A meditáció után – már lecsillapodva – csak sétálgattam és gondolkodtam.

Aztán elfogadtam, tudatosodott bennem: nem az én korábbi véleményem, hanem Isten válasza a helyes és igaz. Amit Ő mondott, azt kell tennem, ha megoldást keresek.

Végezetül hadd idézzek a Zsidó meditációból.

[…] Az Istennel folytatott beszélgetés módszerében nincs ilyen visszahúzó erő. Igaz, hogy más meditációs formákhoz hasonlóan ez a technika segít az ego legyőzésében. Mindenesetre a módszer valami erősebbel váltja fel az egót. Az Istennel való beszélgetésben megújultan és más perspektívából tekintünk magunkra, és kezdjük úgy látni önmagunkat, mint Isten kiterjedését. Ez a meditáció mintegy Isten partnerévé tesz bennünket. Például, ha valaki a jövőre vonatkozó terveit beszélte meg Istennel, és még mindig jólesően gondol rájuk, akkor a döntés és a céltudatosság érzése megerősödik.

Természetesen veszélyek is megjelenhetnek az ellenkező irányból. Ha valaki nem építi le megfelelően az egóját, annyira akaratossá és makaccsá válhat, hogy az emberek nem tudnak bánni vele. Semmi sem olyan ízléstelen, mint ha valaki úgy viselkedik, mintha egyenes összeköttetésben állna Istennel. Ezért tehát a cél az egyensúly elnyerése és megtartása.

* * *

P.s. Sikerült Isten humoráról is bizonyságot szereznem. 
Megkérdeztem: „Az ateisták is választ kapnak kérdéseikre?” 
A válasz: „Ha hozzám fordulnak…”

---

(*) Aryeh Kaplan Zsidó meditáció/Gyakorlati útmutató; fordította: Tarnóc János, szakmailag ellenőrizte: Raj Tamás. Vince Kiadó, 2004.