Tantrikus
személyes istenhit?
A tantrikus buddhizmushoz hasonlóan vajon lehet-e, illetve lehetne-e
tantrikus zsidó, keresztény, iszlám hit, és ilyen, tehát nem általában nézve
teista, hanem kifejezetten tantrikus zsidó, keresztény, iszlám vallás?
Nem lehet.
Ha ugyanis tantrikus, akkor már nem az ismert, a deklarált – egyedül, kizárólagosan üdvözítőnek hirdetett
– zsidó, keresztény és iszlám vallás. (Ahogy nem lehet például
zsidó-keresztény, vagy zsidó-iszlám, keresztény-iszlám vallás sem, mert mindegyik
külön-külön nyilatkoztatta ki, hogy csak ez, kizárólag a zsidó, kizárólag a
keresztény, kizárólag az iszlám vezet el Istenhez, és hűséges követése teszi
lehetővé, hogy a bűnös emberi lélek az örök üdvösségben részesüljön…)
Tantrikus istenhívő viszont lehet az ember, ha túllép az
úgymond hivatalos teista vallásokon és szervezeteiken, ha megszabadul önkényesen
korlátozó – nemritkán embertelen - előírásaik igájától.
Ha így tesz, akkor eljut a perszonális teizmusig, vagyis személyes,
rá jellemző lesz az istenhite. Akkor akár úgy is mondhatjuk, hogy tantrikus perszonális teista lett.
 |
|
http://www.sajto-foto.hu/sites/default/files/imagecache/sf_watermark/photo2011/ciconia1-.jpg
|
Mi értendő perszonális teizmuson,
és mi értendő tiszta (a sunyi üzleti megfontolásokból és/vagy
félreértésekből, tudálékosságból rámaszatolt túlzó szexuális máztól
megszabadított) tantrizmuson?
¯
Az
istentudás(*) felszabadít és erőssé tesz!
PERSZONÁLIS
TEIZMUS
(Avagy a
vallástalanok vallása)
Elöljáró megjegyzés a fundamentalizmust és/vagy annak szentesített
interpretációit szorgalmazó ábrahámita (zsidó, keresztény és iszlám) vallások
elkötelezett hívei részére.
Talán nem is sejtik, de annak ellenére, hogy az ateizmus végóráit éli, a New Age, különösen annak szalonképessé fabrikált irányzata, az integrálpszichológia valószínűleg hamarosan meghódítja a Nyugatot, és nem zárható ki, hogy belátható időn belül az egész világot. Feltehetően nem alakul szervezett vallássá és egyházzá, de – sőt, többek között éppen ezért - meghatározó hatással lesz mindenre és mindenkire.
Önök – és a profi hittudósokkal, főállású papokkal, eszközzel, pénzzel ellátott egyházaik, vallási szervezeteik – mit tesztek ellene? Én, aki most még félő, hogy egyedül vagyok (hitem szerint persze bírom Isten támogatását) a perszonális teizmust – személyes istenhitet - ajánlom egyik választási lehetőségként…
Talán nem is sejtik, de annak ellenére, hogy az ateizmus végóráit éli, a New Age, különösen annak szalonképessé fabrikált irányzata, az integrálpszichológia valószínűleg hamarosan meghódítja a Nyugatot, és nem zárható ki, hogy belátható időn belül az egész világot. Feltehetően nem alakul szervezett vallássá és egyházzá, de – sőt, többek között éppen ezért - meghatározó hatással lesz mindenre és mindenkire.
Önök – és a profi hittudósokkal, főállású papokkal, eszközzel, pénzzel ellátott egyházaik, vallási szervezeteik – mit tesztek ellene? Én, aki most még félő, hogy egyedül vagyok (hitem szerint persze bírom Isten támogatását) a perszonális teizmust – személyes istenhitet - ajánlom egyik választási lehetőségként…
Ez – reményeim
szerint – a vigaszra szorulóknak vigaszt
adhat, az újjászületést és lehetőségeket keresőknek újabb és újabb esélyt
teremthet…
Alapok
1. Isten van; a valóságos és lehetséges
többféle isteni megnyilvánulás, akár „megtestesülés” ellenére bizonyíthatóan egyetlen Isten van.
2. Az ember különleges élőlény. (**)
3. Legfeljebb bizonykodás (kinyilatkoztatásnak
vélt vagy füllentett esküdözés, kardoskodás, prófécia) van, de nincs bizonyíték
arra, hogy Isten bármit parancsba adott volna. (A világ történései inkább azt
sejtetik, hogy Isten „vár”, „elvár”, „remél”, „lehetővé tesz”, azért, hogy az
ember boldog legyen, és igyekezzék hozzá haza… - vélem én.)
4. Nem lehet semmiféle tabutéma, kerülendő
kényes kérdés.
5. Nincsenek gúzsba kötő dogmák.
Lehetséges kapcsolat Istennel
¯
Az ego leépítésével, legalábbis átmeneti háttérbe szorításával
az ember önmagában eljuthat a legmélyebbre, és akkor felteheti a kérdéseket: Ki
vagyok én? Mit akarok? Miért élek? Miért, miért, miért…? A saját
lelkiismeretével társaloghat a velünk született fundamentális ösztönök és
belénk nevelt (vert és/vagy elvárt) előítéletek, célkitűzések befolyása nélkül.
Olyan ez, mintha valamiféle felsőbb (transzcendentális) entitással beszélne.
Istennel? (A buddhisták Buddhával?) A saját képünkre - a Teremtő és az Ember
által közösen - teremtett Ádám lelkével/szellemével? Mindegy; a kérések és a
válaszok, no meg persze az élmény a fontos.
¯
„Beszélgetés Istennel” (Lásd! a függelékben.)
¯
Ima. (Egyedül, lehetőleg zajok, zavaró hatások nélkül -
megerősítési és segítségkérési céllal; őszintén, nem félve az önmagunkkal
szembeni kegyetlen nyíltságtól sem.)
Életmód
Nem
fáklyásmenet, de megéri, hiszen az ember végre választ talál minden fontos
kérdésre, felfedezheti a földi (testi) élet végső célját, értelmét, és
megnyugodhat.
Látni,
tudni kell, hogy valóban mindennek van célja, mindenben van valami jó is, és
minden mögött jó van, minden után jó jön. (Nemcsak arról van szó, hogy például
dideregsz a hidegtől, és arra gondolhatsz, hogy hamarosan meleg helyre kerülsz,
vagy neked legalább van ruhád; erről is persze, de ennél jobb, hogy érzel,
minősíteni, ha szükséges, változtatni tudsz. És nem maradtál, soha nem maradtál
magadra. Kiszolgáltatott vagy, de ha akarod, Isten, a te istened segítségével
jobbá, mássá formálhatod életed folyását.)
Észre
kell venni a mindenben, főleg a természetben jelenlévő szépet és érdekeset, ami
akár értelmet adhat a mindennapoknak.
Norma
1.
Élj úgy, hogy azzal ne árts!
2. Világodat tedd szebbé és jobbá!
3. Legyél türelmes, megértő és megbocsátó, de
ne hagyd, hogy rászedjenek (közérthetőbben mondva „megvezessenek”)...
4. Tudd és valld: akkor valósul meg az
elsődleges – immár Istennel közös – cél és akarat, ha a teremtett azonosul
teremtőjével, és akkortól már nem marad más hátra, mint közös munkálkodás
örökkön örökké.
5. Isten országa (de a sátáné is!) itt lehet,
bennünk és köztünk…
6. Mindent szabad, ami nem tilos.
7. Mindezekre építkezve élj úgy, ahogy
jólesik.
(Ez azonban nem
égi parancsolat-gyűjtemény! Ha elfogadod, akkor elfogadtad. Ha nem, akkor
fogalmazz meg ezeknél jobbat, átfogóbbat, követhetőbbet. Úgy, ahogy jónak
látod…)
Kapcsolódás
Ha a
lelkiismereted engedi, ha nem okoz pszichés zavart lelkedben, elmédben,
tudatodban, ha megnyugtat, ha jó, akkor bármelyik monoteista, teista egyház,
felekezet, közösség tagja lehetsz.
Bár az, akit áthat
az igaz istenhit, sehol és sosem érzi magát egyedül, hiszen Isten mindig és
mindenütt ott van vele, de miért ne lennél bármilyen normális, legalább
elviselhető közösség tagja, ha ettől jobban érzed magad? Lehetsz.
Hasonszőrűekből akár saját csoportot is szervezhetsz; beszélgessetek,
vitatkozzatok, szeressétek és segítsétek egymást, de vigyázzatok, nehogy
egyházzá alakuljatok, mert az akkor már fából vaskarika lesz. Nemcsak a
személyes jelleg vész el, hanem természeténél fogva megmerevedik, dogmákat
állít föl, követhetetlen lesz, ráadásul el kell tartani a – pozíciójukhoz,
hatalmukhoz görcsösen ragaszkodó - főállású alkalmazottakat…
Szent íratok
Tóra, Biblia,
Korán stb.
Olvasd, ismerd
meg; ha lehet, amit lehet, azt adaptáld. Magadba, magadnak mindazt, amit
elfogadsz és jónak látsz. (Javaslom, ne betű szerint értelmezd, hanem keresd a
szellemiségét, igaz és hasznos, használható üzenetét.)
Struktúra (szervezet)
- Nincs. [Mivel senki, semmi nem tiltja,
természetesen lehet közösségbe tömörülni, mint tették hajdan a valóban a jézusi
tanítást követő őskeresztények, és ez akár perszonális istenhívők vallási közösségének
is nevezhető. Újra mondom (nyomatékossá tételi szándékkal): ha ez a
csoportosulás egyházzá alakul, a perszonális teizmus pedig valóban (szó
szerinti) vallássá, akkor… Nos, akkor az már nem perszonális istenhit, igazán
nem is perszonális vallás, hanem valami más.]
- Te vagy a laikus hívő, a képzett teológus
(istenhited filozófusa). a gyóntató és – a jobb, a járhatóbb útra - térítő pap.
- Isten van, és te is vagy. Fontos, hogy
egymásra találjatok, egymást megtaláljátok, egymást segítsétek.
Külsőségek („liturgia”)
Ha neked jó, akkor
miért ne?
- akár házi oltár a lakás valamelyik zugában;
- imasarok (hely, ahol relaxálhatsz és
meditálhatsz, ahol könnyebben megy a gondolkodás és a hited, az istenélmények
megtapasztalása, átélése, feldolgozása);
- böjtölhetsz is, ha jól esik;
- templomba, zsinagógába, mecsetbe, bármelyik
vallás közösségi helyére bemehetsz, oda eljárhatsz, ha hagynak…
Szabad ember
vagy, szabad akarattal!
¯
Tantrizmus
(Jóga
és tantra, avagy korlátozás és megengedés?)
A lényeg: a jóga fegyelmez, szabályoz és korlátoz, a tantra
megenged és felszabadít.
Ez így rendben, de…
Ha a jóga bebörtönöz (és úgy „boldogít”, mint Zimbardo börtön kísérlete szerint az
alkalmi börtönőröket a „ Lucifer-hatás” [1]),
sanyargat, fájdalmas korlátokat állít; ha a tantra szabadossá, élvhajhásszá,
potenciális deviánssá tesz, akkor… Akkor nagy a baj, jóllehet erre van esély,
ha megszállottként gyakoroljuk.
A klasszikus – és ismert – eset Buddháé. Első éveiben aszkéta volt, buzgón jógázott, és majdnem
belehalt az önsanyargatásba. Ott van még a katolikus egyház által követendőnek
kikiáltott számos keresztény (pontosabban katolikus vagy vatikáni) szent, akik
testüket sanyargatva igyekeztek megszabadulni bűnös, vagy csak annak vélt
vágyaiktól, s szintén közel jutottak, vagy sikeresen eljutottak földi
pályafutásuk végéhez.
Osho (aki indiai származása okán is jól ismerte
mindkét módszert) azt mondja, hogy „A jóga
elnyom és figyel. A tantra elfogad és
figyel. A tantra szerint akármit
csinálsz, te része vagy a Teremtésnek, így nem állhatsz ellentétben azzal, ami
van. (…) A jógában harcolsz
lényeddel. Magad fölé akarsz emelkedni. Az, aki most vagy, és aki leszel –
ellentétben állnak… ’Küzdj – mondja a jóga
-, verekedj, győzd le azt, aki vagy, és a küzdelemben majd felismered magadban
az Embert.’ A jóga olyan, mint a
halál. Meg kell halnod ahhoz, hogy újjászüless. Meg kell ölnöd ösztöneidet, meg
kell ölnöd vágyaidat, mindent, ami eddig mozgatott. A tantra szerint: fogadd el,
aki vagy – teljes lényedet.” [2]
 |
|
|
Osho természetesen tantra-hívő, s miután elemezte,
szembeállította a két – gyökeresen ellentétes – módszert, majd bizonyította,
hogy az a jó, az eredményes, a megváltáshoz vivő út, ha a jóga idővel átmegy
tantrába. Így lehet elérni a megvilágosodást.
Valóban?
Hogyan lehetséges ez így?
A tantrikus alapelv:
1.
Fogadd
el önmagad.
2.
Fogadd
el a világot.
3. Engedj természetes és egészséges
vágyaidnak.
Akkor viszont a szigorú, korlátozó elvek és gyakorlat szerint
élő jógahívőből hogyan lehet tantrikus?
Buddha tantrikus lett?
Nézzük azonban inkább a számunkra ismertebb személyiség
(követőik szerint istenség) esetét, Jézusét.
Vajon jógázott fiatalként? Nem tudjuk.
Tudjuk viszont, hogy zsidó volt, akit zsidó vallásúnak
nevelnek. Olyannak, akinek nem csak a Tízparancsolatot, hanem minimum 613
parancsolatot kellett betartania. És feltehetően betartotta. Fiatalkorában és a
többségét legalábbis, hiszen törvényszegőként nem lehetett volna
köztiszteletben álló rabbi. Ha nem ilyen, ha nem igazi zsidó vallású, akkor
talán János elhajtotta volna a Jordántól, és naná, hogy nem kereszteli meg.
Jézus tehát, ha nem is gyakorlati, de szellemi-lelki
jógaalkalmazó volt.
Aztán – mai szóhasználattal mondva – szabadelvű lett. Már
vándorprédikátorként eljutott arra a szintre, hogy a nagyhatalmú farizeusokkal
közölte: „És mondta nékik: a szombat lőn az emberért, nem az ember a szombatért. Annak okáért az embernek Fia
a szombatnak is ura.” (Márk
2,27-28. – Károli fordítás) Eljutott oda, hogy… Nem népszerűsítette ugyan a
szexet, de még a házasságtörő asszonynak is megbocsátott. Nem népszerűsítette
(ahogy az igazán tantrikus tette volna), de nem is tiltotta. Nem követelte meg
például, hogy zsidó származású és vallású követői, általa kiválasztott
tanítványai a szigorú zsidó szex tilalmak, előírások alapján éljenek.
Buddha aszkétaként startolt. Aztán majdnem belehalt.
Rádöbbent, az aszketizmus az értelmetlen halálba visz, mindenféle
megvilágosodás nélkül. Ettől fogva a középutat
követte és hirdette; betartható előírásokkal rukkolt elő. És nyilván így – ezek
szerint – élt.
Itt Európában természetesen ma is vannak olyan alapnormák,
amelyeket nemcsak illik, hanem ha az ember jót akar, akkor be is kell tartani.
(A közösségekben az ősközösségtől kezdve mindig is voltak. De már előbb is,
ahogy azt az evolúció szabályozta. Az állatvilágban is vannak.) Ez a létezés, megmaradás feltétele. Ha
ugyanis a kedvem szerint az ösztöneimre hallgatva elveszem a másik állat betevő
prédáját, akkor… Akkor vagy agyonvernek, vagy domináns egyed leszek…
De ha mindvégig csak az írott és íratlan – mások által
megszabott - szabályok szerint élek, pláne önként és dalolva jámbor
konformistához illően, akkor… Akkor gyagyás vagyok. Ha kedvem és lehetőségem
van nagypénteken szerelmeskedni, de nem teszem, mert az Anyaszentegyház rossz
néven venné, akkor mi a csoda lennék, ha nem az?
Ha plébánosként megkívánom a templomba járó ifjú és csinos
hölgyek egyikét-másikját, „felebarátom feleségét”, majd telve bűnbánattal
megostorozom magam, piszkosul szégyellve természetes emberi ösztöneim
egészséges megnyilvánulását, akkor bizony… bizony ostoba (szebben mondva:
bigott és fundamentalista) vagyok.
Szabályozni az együttélést, uralni, kordában tartani
vágyainkat (pláne a „vadakat”) kétségtelenül kell, hiszen másképp elvesznénk,
illetőleg nem lennénk emberek. Jógázni – akár gyakorlatilag is, de elvileg
mindenképpen – kell. De aztán jöhet, felválthatja a tantra, és vele együtt a
megszabadulás, a megigazulás… (Ahogy Osho is tanította.)
 |
|
|
FÜGGELÉK
Nagyon remélem, nem tartanak tiszteletlennek, pláne nem
vádolnak meg a blaszfémia bűnével, ha azt mondom, hogy akár megkérdezhetik,
rákérdezhetnek, igaz-e, hogy a szent szexualitás lehetőséget nyújt Isten
országába való belépésre.
No, de kitől is tudhatják meg?
A lehető legilletékesebbtől, magától, Istentől…
Korábban kidolgoztam ugyanis egy technikát Istennel történő
közvetlen beszélgetésre. Így is neveztem el: Beszélgetés Istennel
Működik, legalábbis esetemben, és azok szerint is, akiket
felkértem a kontrollálásra.
Természetesen bárki élhet a lehetőséggel.
És akkor, még íme, a módszer leírása:
Beszélgetés
Istennel…
Elöljáróban el kell mondanom, sokat hezitáltam azon, hogy
milyen cím alatt írjam le az alábbiakat.
Aztán az első változat lett a végső, a mostani. A tétovázás oka az volt,
hogy mindenképpen el akartam kerülni az olvasó megtévesztését; pontosabban
mondva azt, hogy a cím ne vezessen félre senkit; nehogy Neale Donald Walsch Beszélgetések Istennel c. könyvére
asszociáljanak, vagy Aryeh Kaplan
Zsidó meditáció c. kötetének(*)
Beszélgetés Istennel c. fejezetére. Bár a Zsidó meditáció ajánlott
gyakorlataiból sokat merítettem, sőt, nélkülük feltehetően nem is jutottam
volna el a célig, de nem ugyanarról van szó. Mármint az ajánlott útvonalat, a
konkrét meditációs technikát illetően.
Az a szándék vezetett, ha nekem sikerült, akkor olyan módszert
ajánljak, amilyent a „bennszülött” - az energiájuk nagy részét a napi gondok
megoldására fordító, folyton rohanó - európai halandók nyugodtan
alkalmazhatnak.
Ráadásul talán még az ateisták is!
[Éppen ezért a korábbi, a szimplán „Beszélgetés…” cím alatti
változatban hangsúlyoztam, hogy a „beszélgetőtársat” nem muszáj Istenként
meghatározni. Elég, ha a - Viktor Emil
Frankl (1905 – 1997) felderítette - szellemi tudattalanba eljutunk.
Rádöbbentem azonban, hogy keveset kapunk, ha csak a szellemi tudattalanból
merítünk; a határt ki kell tágítani azon túlra, lehetőleg az abszolútumot
megcélozva. De ezek után is bátran mondhatom: a meggyőződéses (teóriáikban
hívő) ateisták is elindulhatnak ezen az úton. Hogy aztán találnak-e
beszélgetőtársra, kapnak-e választ kérdéseikre, nos, az utóiratból az is
kiderül…]
Alább természetesen a saját módszeremet (technikámat, utamat)
írom le, de – azt hiszem – nem feltétel ezt egy az egyben követni. Aki például
megszokta, hogy relaxáció nélkül azonnal meditálni tud, vagy nem hanyatt fekve,
hanem mondjuk lótuszülésben végez meditációs gyakorlatokat, az próbálja úgy.
Lehet bátran kísérletezni.
Mielőtt elkezdjük, mindenképpen hangolódjunk rá a remélt –
különben megdöbbentő, meghökkentő, lenyűgöző és felemelő – találkozásra.
Készüljünk rá, legalább olyan elánnal, mint a fiú (vagy lány) a beteljesülést
ígérő randevúra, amikor előtte megfürdik, átöltözik, szépítkezik...
A „zsidó meditáció” rituális fürdést, legalább kézmosást ír
elő. Ez – a fürdés, minimum a mosakodás – nekünk is jót tesz, már csak azért
is, mert jobb lesz a közérzetünk, és csökkentjük a fizikai (testi) elterelő
érzések kockázatát.
A ráhangolódás, a lelki/szellemi és pszichikai felkészülés még
fontosabb. Határozzuk el, hogy a következő percekben félretoljuk az egónkat;
fölébe emelkedünk, és nyitottá válunk az új gondolatok, érzések befogadására.
Nem számít, hogy az adott – felteendő – kérdésről, témáról addig mit
vallottunk, most majd akár fölülvizsgáljuk, és szükség szerint módosítjuk
nézeteinket.
Mondogassuk magunkban: toleránsak, pluralisták, objektívek
(türelmesek, befogadók és tárgyilagosak) leszünk…
Az első alkalmakkor úgy jutottam könnyebben célba, ha előre
megfogalmaztam azt a kérdést, amire választ vártam. (Később már nem csak
szimplán „kérdés – felelet” hangzott el, hanem mondhatni valódi beszélgetés,
már-már mester és tanítvány-szerű eszmecsere alakult ki.)
Az első sikeres találkozáskor két – összefüggő – kérdésem
volt: Honnét származnak a gonosz, rossz gondolataim? Mit tegyek ellenük?
[Többször tapasztaltam ugyanis magamon, hogy ha valami nem tetszett, akkor
önkéntelenül rosszat gondoltam róla; és rosszat is kívántam. Például: „Tök
hülyeség!”, „Elmész ám a büdös francba…!”, „Fordulj föl…!” - Azzal mentegettem
aztán magam, hogy ezek nem az én gondolataim, hiszen én nem vagyok ilyen
rosszindulatú. Biztosan valaki, valami sugallja; s mivel vallásos vagyok,
mindent a kísértőre, a folyton ügyeskedő Sátánra (sátáni erőre) kentem.]
A technikai lépések:
1. Relaxáció.
2. Vizualizáció. (A „Zsidó meditáció”
a héberül nem tudóknak például az A betű vizualizációjának begyakorlását
javasolja. A héber ábécét ismerőknek az alef
betűt. Én eleinte hol az A-t, hol egy korábban már többször fölidézett kép
vizualizálását választottam, gyakran Jézus keresztjét, majd miután a kötet
borítójának hátsó fülén felfedeztem a kinagyított Isten-nevet, a
Tetragrammatont, mivel a legeredményesebbnek bizonyult, ennél maradtam. A
vizualizáció szerepe különben, hogy a meditáció minél mélyebb legyen, és az
ember jobban ráhangolódjék új képek, új érzelmek és gondolatok befogadására.)
3. Rövid ima, tömör kérés. (Például: „Uram, Istenem, segíts, hogy eljussak Hozzád. Segíts, hogy megértsem, ha
válaszolsz… Mennyei Atyám, ne hagyj magamra kétségeimmel!”)
4. Számolás lassú lélegzetvételenként
gondolatban tíztől – esetleg húsztól - zéróig visszafelé.
5. Vizualizáció újra. (Lehetőleg
spirituális, de legalább valamilyen fontos helyszín – például templombelső,
oltár - felidézése; én egy általam kreált helyzetet választottam. Oázis a
sivatagban. Jézus háttal nekidőlve egy fa tövében ül. Egyedül van, pihen és
töpreng. A tanítványok és más kísérők tőle távolabb a fák alatt
tesznek-vesznek.)
6. Kérdésfeltevés. (Vigyázat;
előfordulhat, hogy az ember el sem jut a kérdő mondat végére, közben hallja a
választ. Van, de ez a ritkább, amikor picit várni kell a válaszra. És az is,
hogy ez ennyiből áll: „Gondolkozz, tudod a választ!”)
7. A válasz „meghallása”, lehetőleg
megértése, végezetül őszinte köszönet
a válaszért, a találkozási lehetőségért.
A kérdés és a válasz természetesen a fejünkben (elménkben,
tudatunkban) fogalmazódik meg. De érezzük – én legalábbis éreztem – hogy ez más
válasz. Másnak a válasza. Először azonnal nem is tudtam elfogadni.
Meghökkentem, és ha teljesen éber vagyok, nyilván le-föl rohangálni kezdek, és
közben a fejem vakargatom, ahogy szoktam, amikor új gondolattal szembesülök.
A meditáció után – már lecsillapodva – csak sétálgattam és
gondolkodtam.
Aztán elfogadtam, tudatosodott bennem: nem az én korábbi
véleményem, hanem Isten válasza a helyes és igaz. Amit Ő mondott, azt kell
tennem, ha megoldást keresek.
Végezetül hadd idézzek a Zsidó meditációból.
[…] „Az Istennel folytatott beszélgetés módszerében nincs
ilyen visszahúzó erő. Igaz, hogy más meditációs formákhoz hasonlóan ez a
technika segít az ego legyőzésében.
Mindenesetre a módszer valami erősebbel váltja fel az egót. Az Istennel való beszélgetésben megújultan és más
perspektívából tekintünk magunkra, és kezdjük úgy látni önmagunkat, mint Isten
kiterjedését. Ez a meditáció mintegy Isten partnerévé tesz bennünket. Például,
ha valaki a jövőre vonatkozó terveit beszélte meg Istennel, és még mindig
jólesően gondol rájuk, akkor a döntés és a céltudatosság érzése megerősödik.
Természetesen veszélyek is megjelenhetnek az ellenkező
irányból. Ha valaki nem építi le megfelelően az egóját, annyira akaratossá és makaccsá válhat, hogy az emberek nem
tudnak bánni vele. Semmi sem olyan ízléstelen, mint ha valaki úgy viselkedik,
mintha egyenes összeköttetésben állna Istennel. Ezért tehát a cél az egyensúly
elnyerése és megtartása.”
¯ ¯ ¯
P.s. Sikerült Isten humoráról is bizonyságot szereznem.
Megkérdeztem: „Az ateisták is választ kapnak kérdéseikre?”
A válasz: „Ha hozzám
fordulnak…”
∞
És akkor még ajánlott olvasnivaló:
http://bookline.hu/product/home.action?_v=Arrizay_Jovialis_A_szerelem_eltitkolt_tortenete_A_szerelem_hoskora&id=283241&type=22#.VngbZ58D7UQ.facebook
http://bookline.hu/product/home.action?_v=Arrizay_Jovialis_A_szerelem_eltitkolt_tortenete_A_szerelem_hoskora&id=283241&type=22#.VngbZ58D7UQ.facebook
(*)Istentudás. Hans Küng a KI A
KERESZTÉNY? című hézagpótló és mondhatni forradalmi teológiai, vallásgyakorlati
könyvecskéjét (Kiadta a Foton Ksz Camera Stúdió, Budapest, ford.: Dr. Bányai
Géza és Dr. Rimler Iván) az „In te Domine speravi, non confundar in aeternium”,
azaz „Te vagy Uram az én reményem, nem is
érhet soha szégyen.” kijelentéssel zárja.
És ez nyilvánvalóan igaz.
Okkal-joggal mondhatja az
igaz istenhívő ember.
A hit jó.
Az istenhit csoda.
A hit ugyanis „Olyasmiről való meggyőződés, amit nem tudunk
igazolni, mégis igaznak tartunk.” , (Magyar értelmező kéziszótár/Éksz.)
Vallási értelemben szintén az Éksz. szerint: „Meggyőződés valamely természetfölötti lénynek, illetve magának az
abszolút létezőnek, Istennek a létéről.”
Erre, az istenhitre épül,
ennélfogva az istenhitnél több, valójában megvilágosodás és beteljesülés az
istentudás.
Amikor tudom, hogy minden
Isten létét, valóságát bizonyítja, amikor már nem csak hiszek benne, nemcsak az
istenhit tölt be és tölt el, hanem ezt megélve
élem. Ha azonosultam Istennel, ha kimondva-kimondatlanul Hozzá vágyakozom,
Hozzá megyek, ha nem csak bízom Benne, hanem átélem, érzem is, és ezt
fenségesnek, ugyanakkor természetesnek élem meg, akkor eljutottam az
istentudásig. Akkor tudom, hogy Ő van minden felett, mindennél fontosabb, Ő a
minden…
Az istenhit tehát megnyitja a
kaput az istentudás előtt…Az istentudás pedig nemcsak felszabadít és megerősít,
hanem erőssé tesz! És többé nincs akadály…
(**)Az EMBER…
1. Van…
- én-tudata,
- öntudata,
- önálló akarata,
- bármi megértésére képes értelme,
- kreatív intelligenciája.
2. Isten (a mindenség) utáni
vágy él benne (tudatosulva, de a tudattalanjában mindenképpen).
3. A földi élőlények közül egyedül az ember képes
meghaladni önmagát. Szelleme/lelke transzcendens (abszolútumi), ami által
alkalmas az anyagi világon túli kapcsolatteremtésre és megnyilvánulásra.
Ha csak az 1. pontban felsoroltak
jellemzők rá, mutathatók ki benne, természetesen akkor is ember, aki a
tápláléklánc jobbik végén van, de tulajdonképpen nem más, mint a legfejlettebb
állat, evolúciós fejlődésének köszönhetően csúcsragadozói adottságokkal…
Az ateista és a panteista (de
még a zen buddhista is, és persze a New Age, meg az egyéb ezoízé-hívő) a
legjobb esetben is a természettel, valójában az anyagi világgal akar összhangba
kerülni, eggyé válni. „Itt és most” élj jól, ez a fontos, csak ez számít –
vallja, ami azonban önbecsapás és előbb-utóbb másnapos émelygést eredményez.
Hiába tanul és gyarapszik, marad legfeljebb fejlett emlős, nem más, mint egy
gondolkodó/érző/szenvedő gorillaszabású ember.
Ezzel szemben az igaz
istenhívő a spiritualitást és a mindenséget célozza meg! Istennel akar
azonosulni, hozzá eljutni a saját útján Isten és a saját eónitása segítségével.
Ha sikerül, természetszerűleg ettől még nem lesz Isten, de Isten kebelén fog
élni örökké spirituális emberként.
[1] Lásd!
Philip Zimbardo A Lucifer-hatás; ford.: Varga Katalin; kiadó: ABOVO, 2012
[2] Osho:
TANTRA/A lélekhez a szexualitáson keresztül… ; ford.: Swami Shivanando; kiadó:
AMRITA Kiadó, 1996, 12 – 13. o.
(*) Aryeh
Kaplan Zsidó meditáció/Gyakorlati útmutató; fordította: Tarnóc János,
szakmailag ellenőrizte: Raj Tamás. Vince Kiadó, 2004.
