Mi végre…?
(születtünk, vagyunk, leszünk)
„A pszichológus
Jonathan Haidt megfogalmazása szerint kétféleképpen juthatunk el az igazsághoz:
a tudósok és az ügyvédek példáját követve. A tudósok bizonyítékokat gyűjtenek,
szabályszerűségeket keresnek, megfigyeléseik magyarázatára elméleteket alkotnak
és ellenőrzik azokat. Az ügyvédek abból a végkövetkeztetésből indulnak ki,
amelyek igazságáról meg akarnak győzni másokat, majd ezt alátámasztandó
bizonyítékokat kezdenek gyűjteni, az állításukat cáfoló bizonyítékokat pedig
megpróbálják hiteltelenné tenni. Az emberi elmét olyanra tervezték, hogy a
tudós és az ügyvéd útját is képes járni, tudatosan keresi az objektív
igazságot, egyúttal tudattalanul szenvedélyes szószólója annak, amit hinni akarunk. Ez a két megközelítés egymással
versengve hozza létre a világképünket.”
🔻🔻🔻
Valami
nem stimmel. Az még hagyján, hogy „a két megközelítés egymással versengve hozza
létre a világképünket”, de hogy a csodában juthatnánk el az igazsághoz az
ügyvédek eljárása szerint, ha az állításunkat cáfoló bizonyítékokat nem vesszük figyelembe? (Ráadásul ezeket megpróbáljuk
hiteltelenné tenni; vagyis hazudunk róluk, hazudunk velük kapcsolatban…)
Az
„ügyvédek igazsága”, ahogy a „tudósok igazsága” is, tehát csak akkor lehet
valóban igazság, ha cáfolhatatlan.
Mi
van azonban akkor, ha például istenhívő „ügyvédként” azt hiszem és állítom,
hogy az égen a csillagokat, a Földet, a földi életet, magát az embert Isten
teremtette, a tudomány pedig lépésről lépésre levezeti és bizonyítja, hogy hogyan lett az univerzum, a naprendszerünk, a
szülőbolygónk, az élet, az ember, s ebben a dedukcióban szó sincs Istenről?
Legyek
akár „ügyvéd”, akár „tudós”, de semmiképpen nem bigott és fundamentalista, hanem
csupán a kérdésekre tiszta és nyitott szívvel, fejjel igaz választ kereső,
akkor megtalálom a választ és a megoldást…
Akkor
talán megtalálom…
🔺🔺🔺
G e n e z i s
Kezdetben - az első nap hajnalán - volt a Nagy Bumm (egyes kutatók
szerint előbb esetleg már több Nagy Bumm...), amikor a kvantumvákuumból a
kozmikus ősrobbanással létrejött a
kozmosz anyaga, tere és ideje. Az eredendő anyag csak izzó plazma volt - atomok nélkül, mivel az elképesztően
magas hőmérséklet lehetetlenné tette az
elektronok és az atommagok összerendeződését.
Az univerzum tehát forrón született;
az ősrobbanás következtében azonban a téridő azonnal tágulni, ezáltal hűlni
kezdett. Az elektronok elfoglalhatták helyüket az atommagok körül; létrejöttek
az atomok. A további hűlés lehetővé tette, hogy az atomok molekulákká, mind
összetettebb molekulákká szerveződjenek, majd a forró gázok kicsapódva cseppfolyóssá,
végül kristály halmazállapotúvá, szilárd anyaggá formálódhattak.
Az ősrobbanást követő első nagy
átalakulási folyamat végén -
mintegy 13,6 milliárd, más feltételezések szerint 7 vagy 8 milliárd évvel
ezelőtt -, amikor
a világegyetem a születésétől számítva egymillió és egymilliárd év közötti
lehetett, a galaxisok anyagából létrejöttek a csillagok és csillagrendszerek,
köztük a mi Tejútrendszerünk, a Napunk, naprendszerünk és bolygónk...
Ezzel véget ért az első ciklus...
Kezdetben teremtette Isten a mennyet
és a földet. A
föld még kietlen és puszta volt, a mélység fölött sötétség volt, de Isten Lelke
lebegett a vizek fölött.
Akkor azt mondta Isten: Legyen
világosság! És lett világosság. Látta Isten, hogy a világosság jó,
elválasztotta tehát Isten a világosságot a sötétségtől. És elnevezte Isten a
világosságot nappalnak, a sötétséget pedig éjszakának nevezte. Így lett este,
és lett reggel: első nap. (1Móz 1, 1 – 5)
A keletkezésekor izzón folyó halmazállapotú
Föld a Naphoz hasonlóan hőt sugárzott a világűrbe, majd a hőfoka lassan-lassan
csökkent. (A belseje azonban ma is forró, sőt izzó, hiszen 120 km mélyen 1200 Co, 300 km mélyben 2000 Co körüli; a magban pedig az asztrofizikai
földmodell szerint az eredendő állapothoz hasonlóan az atommagok nagy részének
nincs elektronja...) Kialakult az ekkor
még igen vékony szilárd földkéreg, amit azonban a gyakori és heves
vulkánkitörések folyton felszaggattak. A légkör még természetesen életidegen gázokkal volt telített.
A légkör gázaiban a napfény fotokémiai
folyamatot indított el; különvált az oxigén. A hidrogén, kénhidrogén és
szénhidrogén vízgőzzé, kéndioxiddá és széndioxiddá oxidálódott, a nitrogén,
valamint a nemesgázok, mivel kicsi a reakcióképességük, elemi állapotban
maradtak. Ahogy aztán a hőmérséklet a víz forráspontja alá csökkent, a vízgőz koncentrálódott és lecsapódott;
beborította a Földet az úgynevezett Ősóceán,
az égen pedig felhők képződtek. Kialakult a
víz körforgása.
Valahol itt - négy - négy és fél milliárd évvel
ezelőtt -
húzhatjuk meg a második ciklus végét...
Azután ezt mondta Isten: Legyen
boltozat a vizek között, hogy elválassza egymástól a vizeket. Megalkotta tehát
Isten a boltozatot, és elválasztotta a boltozat alatt lévő vizeket a boltozat
felett lévő vizektől. És úgy történt. Azután elnevezte Isten a boltozatot égnek. Így
lett este, és lett reggel: második nap. (1Móz 1, 6 – 8)
A Föld eleinte többször megolvadó
vékony kérge megszilárdult, a csökkenő hőmérsékletű légkör hatására formát
öltött a viszonylag szilárd és állandó kéreg. A vulkánok olvadéka, ahogy kihűlt
és masszív lett, ugyancsak vastagította a földkérget, ami a felszín alatti
fokozatos kihűlés folytán befelé is vastagodott. A földkéreg stabilizálódásakor
megkezdődött az őskontinensek feltételeinek formálódása; a kőzetolvadék ugyanis
szétvált; fölül maradt (és a kéreg felső alkotórésze lett) a nagyrészt Si
(szilícium) és Al (alumínium) elemekből álló sial, alulra került a túlnyomóan ugyancsak Si, valamint Mg
(magnézium) ásványokat tartalmazó sima,
majd a sial a későbbi jéghegyekhez hasonló alakot felvéve süllyedt a sűrűbb
simába. Ugyanakkor a földet borító üledékes kőzetekből a kéreg alatti
folyamatok, az anyag izzása, a robbanások és kitörések hegyeket, hegységeket
alakítottak ki. Így az addig a felszínt borító Ősóceánból óceánok, tengerek, az Ősóceánból kiemelkedő hegyekből,
hegységekből, a köztes medencékből őskontinensek
(szárazföldek) lettek.
A szerves élet az őstengerek meleg
vizében született meg. Alapfeltételei már az ősrobbanással megteremtődtek,
idővel aztán a sejtek szintéziséhez szükséges bonyolult molekulák is
kialakultak.
Mintegy két és fél milliárd évvel
ezelőtt az egysejtű moszatokból, baktériumokból álló élet hosszú pangása véget
ért, megjelentek az egysejtűek uralmát megtörő többsejtűek. Velük azonban nem
csak a még rövidke evolúciós lánc következő láncszeme jött létre, hanem az „egysejtű - többsejtű háború” annyira
feldúlta az életteret, hogy ezáltal abban lehetőség teremtődött új fajok
megszületésére és megkapaszkodására... A szerves életet már az őstengerekben is
a Nap energiája táplálta, majd a
fotoszintézis tette lehetővé a növények robbanásszerű fejlődését, és az oxigéngáz termelésével a légkör összetételének az
állati élethez nélkülözhetetlen és kedvező módosulását is.
Az
óceánok, tengerek, a kontinensek kialakulásával, az élet megjelenésével, a
növényzet viszonylag gyors fejlődésének megindulásával, ami nagyjából két – két
és félmilliárd évvel ezelőtt zajlott le, befejezettnek tekinthetjük a harmadik
ciklust.
Azután ezt mondta Isten: Gyűljenek
össze az ég alatt levő vizek egy helyre, hogy láthatóvá váljék a száraz. És úgy
történt. Azután
elnevezte Isten a szárazat földnek, az összegyűlt vizeket pedig tengernek
nevezte. És látta Isten, hogy ez jó.
Azután ezt mondta Isten: Növesszen a
föld növényeket: füvet, amely magvakat hoz, gyümölcsfát, amely fajtájának
megfelelő gyümölcsöt terem, amelyben magva lesz a földön. És úgy történt. Hajtott tehát
a föld növényeket: füvet, amely a fajtájának megfelelő magvakat hoz, és
gyümölcstermő fát, amelynek ugyancsak fajtájának megfelelő magva van. És látta
Isten, hogy ez jó. Így lett este, és lett reggel: harmadik nap. (1Móz 1, 9 –
13)
Bolygónk útja és forgása alapvetően
születése óta adott. Ennek mikéntjét az eredendő mozgási-forgási energiája
mellett alapvetően két égitest, a Nap és a Hold határozza meg. A Föld
formájában, alakjában keletkezése óta - évmilliárdok alatt - végbement változásokat ugyancsak.
A Föld nyilvánvalóan születésétől
fogva forog és járja az útját, de ugyanígy nyilvánvaló, hogy több milliárd évig
a sűrű gázburokkal körülvett izzó
golyóbison nem voltak a mai értelemben vett évszakok, nappalok és éjszakák,
égövek, sőt éghajlat (időjárás) sem. (Ahogy – feltehetően – nem lenne, nem
lesz például egy aszteroida becsapódása kiváltotta kozmikus, világméretű
nukleáris, vagy más természeti katasztrófa következtében sem.) A formája sem a mostani „lapított” gömb volt,
hanem gömbszerű valami, és csóvát húzott maga után fantasztikus száguldásában.
A Nap gravitációs ereje mellett a
közelsége miatt jelentős a Hold hatása is. Az
árapályt például a Hold váltja ki. Nemcsak az óceánok, tengerek vizének
emelkedését és csökkenését, hanem a légköri nyomásingadozást és az úgynevezett
földdagályt is. Tehát nemcsak a Nap és a Föld, valamint a szomszédos
naprendszerek és a mi naprendszerünk, hanem a Föld és a Hold viszonya,
kapcsolata, kölcsönhatása is roppant érdekes és maradandó következményekkel
jár. A kölcsönös gravitáció, a keringés és forgás következtében például a Hold
távolodik, a napok hossza pedig nő. Az utóbbi mindössze 2 ezredmásodperc
évenként, de... Számoljunk csak: 10 millió év alatt 20 millió ezredmásodperc,
vagyis 20 ezer másodperc, ami 5 óra 55 perc. Ezek szerint 10 millió évvel
ezelőtt majdnem 6 órával rövidebb volt egy nap, mint ma...
S ha még tovább visszamegyünk az
időben, akkor eljuthatunk egy olyan időponthoz, amikor a Föld nem
„méltóságteljesen” forgott, hanem már - már pörgött,
amikor nem csak a gomolygó gázokból álló légkör miatt, hanem önmagában ezért
sem lehettek a mi fogalmaink szerinti nappalok és éjszakák, és nem váltották
egymást az évszakok. Ha lett volna ember, nem láthatja a Napot, a Holdat, a
csillagos eget... Csak miután lassult a Föld forgása, csökkent a felszín
hőmérséklete és kitisztult a légköre; amikorra egy - másfélmilliárd évvel
ezelőtt eljutottunk a negyedik ciklus végére…
Azután azt
mondta Isten: Legyenek világító testek az égbolton, hogy elválasszák a nappalt
az éjszakától, és meghatározó jelei legyenek az ünnepeknek, a napoknak és az
esztendőknek. Legyenek
ezek világító testek az égbolton, hogy világítsanak a földre. És úgy történt. Megalkotta
Isten a két nagy világító testet: a nagyobbik világító testet, hogy uralkodjék
nappal, és a kisebbik világító testet, hogy uralkodjék éjszaka; meg a
csillagokat. Az
égboltra helyezte őket Isten, hogy világítsanak a földre, és
uralkodjanak nappal, meg éjszaka, és elválasszák a világosságot a sötétségtől.
És látta Isten, hogy ez jó. Így lett este, és lett reggel: negyedik nap. (1Móz
1, 14 – 19)
A földi élet
mintegy négy - négy és fél milliárd évvel ezelőtt a tengerben kezdődött. Az
abiogenezistől (amikor élő anyag jön létre az élettelenből, vagyis egyszerűbb
szénvegyületekből olyan molekuláris rendszerek, amelyek képesek a
reprodukcióra) az emberig időben és fejlődésben is elképesztő hosszú folyamat
játszódott le. Ez azonban nem lehetett egyenes vonalú; minőségi változásokra
volt szükség, amelyek sorra be is következtek a táplálkozásban, a légzésben és
a szaporodásban, majd ezek, valamint az egyed- és törzsfejlődési „ugrások”
együtthatói tették lehetővé a továbbhaladást.
A baktériumok, az
algák és a növények táplálkozása, lélegzése, szaporodása még nagyon hasonló.
Ezzel szemben az előbbiek és az állatok táplálkozása, lélegzése és szaporodása,
például az ivartalan és az ivaros szaporodás között ég és föld a
különbség. A magasabb rendű állatok
váltivarúak és csak ivarosan szaporodnak. A halak és a madarak is, de... A
halak megtermékenyítése úgynevezett külső megtermékenyítés (a vízben történik),
a madaraké nem, de a halak is, a madarak is tojásokkal (ikrákkal) szaporodnak.
Logikus, hogy ez az egyik
valamiféle átmenet (ahogy átmenet a némely halfajtánál a kopoltyút kiegészítő
légzőszerv, a tüdő, labirintusszerv stb. megjelenése is), s nyilvánvaló, hogy a
főemlősökig vezető út egyik állomása a halak,
kétéltűek, hüllők csoportjáé, majd az ezt követő pedig a repülőhüllőké(a madaraké) volt.
A halak az
ősidőktől fogva vízben élnek, s hogy az óceánokat, tengereket és édesvizeket
mennyire „belakták”, azt némileg jellemzi, hogy 25 ezer halfajt tartunk
nyilván. (De hogy mennyi halt ki, arra nincs adat.) A madárfajok száma kisebb
(7.600), minden bizonnyal létszámuk is, ráadásul a lelkiismeretlen orvvadászok,
még inkább a légkör- és környezetszennyezés miatt csökken, de még mindig
benépesítik a levegőeget. Immár mintegy százötven - kétszázmillió éve, vagyis a
létezés ötödik ciklusának befejezése óta...
Azután ezt
mondta Isten: Pezsdüljenek a vizek élőlények nyüzsgésétől, és repdessenek
madarak a föld felett, az égbolt alatt. És megteremtette Isten a nagy
víziállatokat, a vizekben nyüzsgő különféle fajta úszó élőlényeket, és a
különféle fajta madarakat. És látta Isten, hogy ez jó. Azután megáldotta őket
Isten: Szaporodjatok, sokasodjatok, és töltsétek meg a tenger vizét; a madár is
sokasodjék a földön! Így lett este, és lett reggel: ötödik nap. (1Móz 1, 20 – 23)
Földünket
elsőként a hüllők hódították meg. A földtörténeti ókor (paleozoikum) utolsó
(perm) szakaszában, mintegy 260 millió évvel ezelőtt kezdődött, majd nagyjából
200 millió évig tartott a hüllők – a teknősöktől a gyíkokon, kígyókon,
krokodilokon át a dinoszauruszokig – tündöklése.
A hüllők
eredendően kétéltű ősei a víztől, illetve a vízi élettől a 286 – 360 millió
évvel ezelőtti karbon szakaszban kezdtek elszakadni, majd a földtörténeti
középkor, a mezozoikum első korszakában, a triászban (208 – 245 millió éve) már
elfoglalták a szárazföld belső területeit is.
A természet (a
Teremtő?) pedig ekkortól mintha egy újabb nagyszabású kísérletbe fogott volna.
A tudomány a hüllők második evolúciós felemelkedésének nevezi, amikor
elszaporodtak, majd mondhatni totális uralkodóvá váltak a dinoszauruszok. De
aztán ez is véget ért; a dinoszauruszok – körülbelül 65 millió éve – mai
ismereteink szerint feltehetően kozmikus, illetve természeti katasztrófa
következtében kihaltak. A „kísérletezés” azonban folytatódott, de már a
főemlősökkel…
Az első emlősök
még a dinoszauruszok „világuralma” idején fejlődtek ki, majd a mintegy 67
millió évvel ezelőtt kezdődött és máig tartó földtörténeti újkorban válhattak
meghatározóvá. A mainál melegebb klíma hűlni kezdett, sok-sok millió év során a
természeti viszonyok számukra kedvezően alakultak. A földtörténeti miocén
elején, 20 - 25 millió évvel ezelőtt már a szárazföld egy részét, főleg
Európát, Észak-Ázsiát és Észak-Amerikát az állatok, köztük a gerincesek
létezéséhez jó feltételeket nyújtó mocsárerdők (őserdők) borították. Délebbre,
Közép-Afrikában és Dél-Ázsiában ligetekkel tarkított szavannák terültek el, s
nyújtottak bőséges táplálékot a hatalmas növényevő csordáknak; a csordák pedig
a rájuk vadászó ragadozóknak.
Az óriási erdőkben
kifejlődtek és otthonra leltek a nagyobb testű majomfajták is. Majd – már a
földön járva, tevékenykedve, élve – megjelent
az ember...
Nos, a mai ember,
a Homo sapiens (Bölcs ember) nyomait
50 - 100 ezer éves fossziliákban (ősmaradványokban) megtalálták. Elődje, a Homo erectus (Felegyenesedett ember) pedig másfél - kétmillió évvel
ezelőtt élte fénykorát. Már tudott kőbaltát készíteni és használta a tüzet.
Földrajzi útja Afrikából Ázsiába, majd Európába vezetett. Két ágra szakadt; az
egyik a miénk, a másik a Neander-völgyi emberé, akit azonban mintegy 35 ezer
évvel ezelőtt vagy a természet, vagy mi, vagy együtt a természet és a mai ember
közvetlen őse kihalásra kárhoztatott…
Lettünk és
maradtunk – a hatodik ciklusban – mi a Földön egyedüli uralkodó fajként.
Azután azt mondta Isten: Hozzon létre
a föld különféle fajta élőlényeket: különféle fajta barmokat, csúszómászókat és
egyéb földi állatokat. És úgy történt. Megalkotta Isten a különféle fajta
földi állatokat, a különféle fajta barmokat, meg a föld mindenféle
csúszómászóját. És látta Isten, hogy ez jó.
Akkor ezt mondta Isten: Alkossunk
embert a képmásunkra, hozzánk hasonlóvá: uralkodjék a tenger halain, az ég
madarain, az állatokon, az egész földön és mindenen, ami a földön
csúszik-mászik.
Megteremtette Isten
az embert a maga képmására,
Isten képmására teremtette,
férfivá és nővé teremtette őket.
Isten megáldotta őket,
és ezt mondta nekik Isten:
Szaporodjatok, sokasodjatok,
töltsétek be és hódítsátok meg
a földet.
Uralkodjatok a tenger halain,
az ég madarain
és a földön mozgó minden élőlényen!
Azután azt mondta Isten: Nektek adok
az egész föld színén minden maghozó növényt, és minden fát, amelynek maghozó
gyümölcse van: mindez legyen a ti eledeletek. Minden földi állatnak, az ég minden
madarának és minden földi csúszómászónak pedig, amelyben élet van, eledelül
adok minden zöld növényt. És úgy történt.
És látta Isten, hogy minden, amit
alkotott, igen jó. Így lett este, és lett reggel: hatodik nap. (1Móz 1, 24 –
31)
És akkor még a hetedik nap
(Ami
azonban már csak egy esendő, tévelygő emberke ábrándozása…)
Nincsenek kívülről rád erőltetett
kötöttségek, szabályok, parancsolatok, de még elvárások sem.
Mivel az én tudatod és akaratod
megmarad, önállóan dönthetsz.
Azt tehetsz…
- amihez kedved van;
- amit jónak látsz;
- ami épülésedre szolgál.
Találkozhatsz régi ismerőseiddel,
szeretteiddel, ha ők is ott lesznek, ahová elértél – Isten kebelén (a végtelen
és teljes abszolútum szubsztanciájában). Mivel tér és idő nem korlátoz,
bármikor bárhol lehetsz, ahol akarsz. Bármit megismerhetsz, megtudhatsz,
elsajátíthatsz.
Vissza is mehetsz a földi múltba, ha
kedved támad hozzá, de csak úgy, mintha multiplex moziban néznéd. Akár újra
átélheted a hajdani eseményeket a valóságossal megegyező élményeket szerezve,
és levonhatod – immár valóban érett tudattal – az új tanulságokat.
Eljátszhatsz a gondolattal, és
átélheted, ha kíváncsi leszel rá, hogy milyen lett volna például…
- a leggazdagabbnak lenni,
- a legvonzóbbnak lenni,
- a leghíresebbnek – bárminek! – lenni.
De…
- nem teheted jóvá emberként
elkövetett hibáidat, mert már nem vagy ember…
- nem segíthetsz az embereken, mert
már nincsenek hús-vér emberek…
- nem változtathatsz a világon, mert
már nincs is anyagi – földi - világ…
Ezek azonban nem szabadságod
korlátozását jelentik, ahogy például nem jelentette azt, amikor emberi testben
élve nem tudtál röpülni, mivel nem volt szárnyad, hanem igényként, vágyként föl
sem merülnek, hiszen nem lesznek. Emlékszel rájuk ugyan, mint a vissza nem térő
múltra és megtett útra, még az is eszedbe juthat, hogy ezt vagy azt másképpen
kellett volna tenni, de már nem számít, mert ezt az utat végigjártad, és oda
jutottál, ahová…
¯¯¯
Ez majd csak lesz a hetedik – utolsó -
szakaszként, amikor égi szülénk is megpihen…
A hetedik napra elkészült Isten a maga
munkájával, amelyet alkotott, és megpihent a hetedik napon egész alkotó munkája
után. Azután megáldotta és megszentelte Isten a hetedik napot, mivel azon
pihent meg Isten egész alkotó és teremtő munkája után.
(1Móz 2, 2 – 3)
»
Az
egyik, vagy a másik, tehát vagy a tudósi (T) vagy az ügyvédi (Ü)
megközelítéssel is eljuthatunk az igazsághoz, vagy kizárólag vegyítve a
kettővel?
Megtudhatjuk…
-
mi
végre (mi célból) van az Élet?
- mi végre vannak
az egysejtűek?
- mi végre van az
emberi egyed? (Én, te, ő? Mi, ti, ők?)
-
mi
végre van az emberiség?
Tehát
nem csak azt, hogy hogyan, minek az eredményeként lett, hanem miért, mi célból,
mi végre lett.
Nos, mi végre lett, van az élet?
T.
Hogy az evolúció beinduljon.
Ü.
Isten úgy akarta, talán, feltehetően azért, hogy az ember megszülethessen,
boldogan élhessen…
Mi végre van az evolúció?
T.
Hogy a legalkalmasabb maradjon fönn.
Ü.
Isten így, ezáltal segíti az embert a kitűzött cél elérésében.
Mi végre van az ember?
T.
Fenntartsa az életet? Az ember nélkül is fennmaradna. Átalakítsa az
univerzumot? Csak részeredményeket érhet el.
Ü.
Isten örömét lelje (lelhesse) benne?
Nincs
adekvát válasz.
Közelítsük
meg akkor a másik oldalról.
Mi
lehet Isten célja?
De
hát ki ez az „Isten”?
Isten
az abszolútum legbensőbb lényege.
Célja,
hogy az anyagot (anyagi világot) is a saját, illetőleg az abszolútum szintjére
emelje, ezáltal megteremtve, elérve, hogy a mindenség nemcsak időben és térben
végtelen, hanem abszolút tökéletes lesz?
Talán.
Ha
így van, eléri az emberrel? Szükséges-e az ember részvétele?
Lehet,
talán…
Csak
hát az emberiség elveszhet, kihalhat, akár mind egy szálig. (1. Globális
nukleáris háborúban, háborúval… 2. A már létrehozott, megszületett MI, a
Mesterséges Intelligencia öntudatra ébredvén, továbbfejleszti önmagát, s
szülőjét, az embert feleslegesnek, sőt szükségtelen tehernek minősíti, azt
végül eltörli a Föld színéről.)
Akkor…?
Egyáltalán,
mi végre lett az ember?
Van
az emberiség tekervényes útjának és létezésének értelme? Pontosabban mondva, ha
kihal, akkor volt értelme?
Csak
annyi, csak az, hogy útjára indítsa az MI-t?
🔻 🔻 🔻
az
abszolútum legbensőbb lényege?
Isten
„Az isten
fogalma azon természetfeletti lényt vagy lényeket jelenti, aki vagy akik a világot teremtették,
és/vagy annak működését, történéseit irányítják vagy ellenőrzik. A politeista vallások több
isten létét feltételezik, a monoteista vallások pedig
egyetlenegy Istenét. Vallási dualizmus olyan vallási
felfogás, amely szerint a világot két ellentétes isteni erőnek, a jónak és a
rossznak küzdelme hozta létre. A különböző vallások más-más tulajdonságokat
tulajdonítanak az isten(ek)nek, és általában egyetértenek abban, hogy
képességei(k) az embereké(i)t meghaladják. Egyes vallásoknak azonban nincs
kifejezett istenszemléletük.”
(…)
- a lét vonatkozásában az örökkévaló
- a világ
viszonylatában a teremtő
- az emberi élet
vonatkozásában az atya
- társadalmi fogalmak
szerint tanú, gondviselő és bíró
- az okság
viszonylatában a mindenható,
- teleologikus
viszonylatban az úr vagy az üdvösség (értsd: a helyes vagy
erényes élet után esedékes jutalma) megadója.
Isten ilyen felfogása rokonságot
mutat más vallásokkal is. Az egyes tulajdonságokkal való konkrét meghatározás
eredményeképpen egyfajta tudományosan nehezen bizonyítható létező
megtestesítője. (A
hit valamire vonatkozó, a
cselekvést, a jövőre irányuló lépéseket illető, nem bizonyítható feltételezések
köre.)”
¯
Abszolútum
„az idealista filozófia által elképzelt,
mindentől független, a létezőt önmagában megtestesítő és azt létrehozó örök,
tökéletes és változatlan szubjektum”
„Az
abszolútum metafizikai
fogalom, amely a
hegeli filozófiában mint Abszolút
Szellem, mint a legfőbb világész nyer értelmet. Az elnevezés az
abszolút
szóból származik (amely viszont a latin
absolutus – teljes, tökéletes;
az
absolvere – eloldozni igéből): bevégzett, föltétlen, semmitől sem
függő, korlátlan; a
relatív ellentéte.”
„abszolútum – a teológiában és a skolasztikában
az a való, amely önmagában birtokolja léttartalmát, létmódját tekintve pedig
minden más valótól független, vagyis a maga erejéből létezik. Az abszolútum
csak szellem és transzcendens, tehát isten lehet, ellentétben a szubsztanciával.”
„Az
àistentan fogalmaként a szigorúan vett abszolútum
magát Istent jelöli, amennyiben Istent egyedül önmaga által létezőnek,
önmagától igaznak és önmagától jónak kell gondolnunk. Hogy a gondolkodás, amely
elsődlegesen a feltételektől függő dolgok (tér és idő) megtapasztalására van
ráutalva, eléri-e az abszolútat (ami nem jelenti azt, hogy fel is fogja), az az
egyetlen alap megismerésének képességétől függ (àalap, elv, ok). Az abszolútum
világosabb megtapasztalása valamilyen erkölcsi kötelesség (à lelkiismeret) parancsában és egy-egy egzisztenciális döntés mélyén
lehetséges.”
¯ ¯ ¯
Saját meghatározásaim:
Abszolútum a mindenségből mindaz, ami
nem anyag és nem anyagi.
Mint
mindennek, az abszolútumnak is van lényege
(az, hogy nem anyag és nem anyagi, időtlen, végtelen, ennélfogva is
teljes), ezen túl legbensőbb lényege
(szubsztanciája), ami/aki mindenható, vagyis mindenre hatással lehet, és ezt mondjuk Istennek.
Kérdés viszont, mondhatjuk-e Istennek?
Abszurd,
de ezek szerint mindent, illetőleg majd mindent, például akár a Napot, a
Holdat, a kozmoszt, az éppen regnáló miniszterelnököt, a szépséges
szomszédasszonyt, bármit és bárkit isteníthetnénk és Istennek nevezhetnénk.
Fordítsuk meg a keresgélést!
Isten
az. aki/ami…
-
nem
anyag
-
nem
anyagi
-
időtlen
-
végtelen
-
láthatatlan
-
mindenható
(mindenre hatással lehet, ha akar).
Nézzük
meg, mi vagy ki felel meg ezeknek az ismérveknek.
A
Nap, a Hold, a kozmosz, a miniszterelnök, a szomszédasszony, azaz semmi és
senki, ami/aki anyag, anyagi (testi), ami/aki nem öröktől fogva van, ami/aki
szó szerint nem végtelen, nem láthatatlan és nem mindenható. (Cinikus
közbevetés, de például a miniszterelnök hatással lehet mindenkire, akár a világ
másik felén sertepertélő, a migráns lét választását fontolgató emberekre is, de
nem mindenre, mivel például nincs gravitációja, illetve az minimális,
nyilvánvalóan nem tudná, ha akarná, akkor sem, a Földet a pályájáról
letéríteni. Az abszolútumnak sincs ugyan gravitációja, de a gravitáció, vagy
bármilyen úgynevezett anyagi, természeti törvény és törvényszerűség
nyilvánvalóan az anyagtól, természettől függetlenül is van és érvényes. csak
hát az anyagban, természetben érvényesül.
Akkor
viszont fölmerülhet: az anyagi, természeti törvények, törvényszerűségek
együttese esetleg az Isten?
Nem,
mert hatókörük az anyagra, a természetre korlátozódik, és sem külön-külön, sem
együtt, nincs akaratuk.
Hosszan
sorolhatnánk és vizsgálhatnánk, hogy mire vagy kire érvényesek a fentebbi
kritériumok, és végül eljutnánk az abszolútum szubsztanciájáig, magyarán
legbensőbb lényegéig.
Fölvetődhet
azonban egy újabb kérdés: az abszolútum legbensőbb lényegének van akarata?
Minthogy az abszolútum abszolút végtelen
(nyilvánvalóan legbensőbb lényege ugyanígy abszolút végtelen), és az abszolút
végtelenben, ami lehetséges és szükséges, az megvalósul, bekövetkezik. Mivel
nincs, ami kizárná, hogy akarata legyen, ugyanakkor – legalábbis az egyes ember
és az emberiség szempontjából nézve – szükséges, hogy legyen, van akarata.
Ha
tetszik, ha nem, ki kell mondani tehát, hogy semmi, senki másra, kizárólag
csakis arra (megszemélyesítve Őrá) igaz.
ISTEN tehát AZ ABSZOLÚTUM LEGBENSŐBB LÉNYEGE.
