MELEGEK ÉS LESZBIKUSOK

Melegek és leszbikusok

Íme a lista (ami talán nem is teljes): önkielégítés, önmegtartóztatás, cölibátus, fetisizmus, bi- és homoszexualitás, transzszexualitás, exhibicionizmus, voajőrizmus, promiszkuitás, nimfománia, mazochizmus, szadizmus, szodómia, gerontofília, pedofília…

Ez mind deviancia?

Hát… Mivel deviáns az, aki eltér a társadalmi normáktól, a társadalmi normák azonban sosem voltak változatlanok, és a „gyorsuló idővel” szinkronban napjainkban igen gyorsan változnak, nem lehet árnyalás nélkül igent, vagy nemet mondani. Mármint a teljes listára. Néhány évtizeddel ezelőtt például a maszturbáció tiltott és szégyenletes cselekmény volt, napjainkban pedig… Nos, napjainkban sem szokás vele dicsekedni, de – különösen házasság előtt - természetesnek tekinthető, lányok esetében pedig akár ajánlott, hiszen így taníthatja meg szunnyadó testét, potenciális erogén zónáit az érzékelésre és aktivitásra.

Ugyanakkor az önmegtartóztatás és a cölibátus római katolikus egyházi berkekben nemcsak elfogadott, hanem elvárt (kötelező), míg a (mai!) társadalmi megítélés már közel sem egyértelmű.

Nyilvánvaló az is, hogy akár úgymond ránézésre sem tehetünk egyenlőségjelet az egyes deviáns késztetések, eltérések közé. Mert például majd mindnyájunkban jelen van az erotika, az erotikus látvány iránti igény, és ez már voajőrizmus, de igazán akkor deviáns, illetőleg kóros hajlam ez, ha csak a mások szexuális ténykedése vált ki gyönyörérzést. És nem ugyanaz a súlya (a büntetési tétele sem) a gerontofíliának és a pedofíliának. De még a férfi és a női homoszexualitás megítélése, vagy elfogadottsága sem egyforma.

Nos, igen, a homoszexualitás, a homoszexuálisok, illetőleg ahogy manapság emlegetjük, a melegek és leszbikusok megítélése…

A zsidó, keresztény és iszlám vallás – ha nem is egyenlő súllyal, de – egyértelműen elítéli, úgymond bűnnek és bűnös hajlamnak, viselkedésnek tartja. 

Megkockáztatom, és mindjárt az elején kijelentem, hogy ezzel – a vallási, egyházi kinyilatkozással – nem sokra megyünk, ha adekvát választ és megoldást keresünk.  Nézzük inkább az egész kérdéskört a „Tiszta lappal” szellemisége alapján, tehát lehetőleg mindenféle elfogultság, előítélet nélkül.

Egyáltalán deviáns-e a homoszexuális késztetés és életmód?

Nos, először én is az Idegen szavak és kifejezések szótára deviáns meghatározásából - „a társadalmi normáktól eltérő (életmód, magatartás)” – indultam ki, és nem sikerült zöldágra vergődnöm. A Magyar nyelv értelmező kéziszótára már árnyaltabban fogalmaz: „A társadalmi normáktól (betegesen) eltérő (életmód, magatartás)”.

De hol kezdődik a beteges eltérés?

A szociológia választ ad rá. Deviáns az, aki a magatartásával, viselkedésével, életmódjával önmagának vagy másoknak árt.

Ezzel akár elintézettnek is tekinthetnénk, hiszen az a meleg vagy leszbikus pár, aki önként és dalolva (bocsánat, igaz szerelemből) köt ki egymás mellett, majd éli az életét úgy, hogy ezzel senkinek nem árt, az nem deviáns. Ezzel szemben például az, aki a parlamenti szavazáskor szándékosan vagy véletlenül rossz gombot nyom meg, s ha a társadalomnak nem is, de a frakciójának árt, az deviáns.

Csakhogy nem ilyen egyszerű a kérdés és felelet – minden bizonnyal a bibliai időkben gyökeredző társadalmi megítélés viszonyulás miatt.

 Azt hiszem, attól függetlenül, hogy a nagy reformátor, Luther Márton – tehát egyházi ember - mondta ki, elfogadhatjuk a tételt, miszerint az ember legfőbb célja a földön, hogy jó és boldog legyen. Én mindenesetre elfogadom, ha a sorrend (fontossági sorrendként!) is marad, de mindenképpen egymás kiegészítéseként, egymás előfeltételeként kell leszögeznünk.

Jó az, aki…

-              nem bűnöző

-              nem kirekesztő

-              tisztességes

-              igazságos

-              segítőkész

-              toleráns

-              a társadalom (a közösség) hasznos tagja, s mint ilyen…

-              dolgozik (ha van mit)

-              családot alapít (ha tud)

-              gyermekeket nemz és nevel (ha tud)

Kimondhatjuk, hogy a természet fönnmaradásának egyik alapfeltétele a szaporodás, a társadalomnak a család?

Igen.

Akkor viszont a homoszexualitás (a homoszexuális életmód, s hogy el ne felejtsük, tegyük hozzá, hogy az öncélú szűzi életvitel) alapfokon természet- és társadalomellenes, mert…

-              kizárja az utódnemzést;

-              kizárja a társadalom alapvető sejtjének, a családnak a létrejöttét;

-              hibás mintát nyújt.

Ez ilyen egyszerű lenne?  Egyszerű, illetve könnyű ítélkezni, de valóban természet- és társadalomellenes?

A világ – a természet és a társadalom – nem ilyen fekete – fehér.

Természetellenes a vénségében korhadt fa, mert már nem hoz új hajtást és nem terem gyümölcsöt? Természetellenes a villámsújtotta, hó lavina kettétörte fa is?

Természetellenes a valamilyen oknál fogva ivarzásra, fogamzásra képtelen állat?

A domináns hím éljen, a többi elpusztulhat?

Az evolúció természetesen működik és szelektál, de nem gyilkol.

A társadalomnak sincs joga semmilyen „fennkölt” (vagy alantas) eszmékre hivatkozva ezt tenni. De még elítélni, megbélyegezni sem azért, mert X., vagy Y. nem tud, vagy nem akar utódot nemzeni és/vagy nevelni. Azon oknál fogva sem, hogy a társadalomnak – bár alapsejtje a család – nemcsak családapákra és – anyákra van szüksége. (És akkor még az egyén, az ember alapvető jogait nem is vettük számításba.)

Nem jelenthetjük ki tehát, hogy a homoszexualitás és homoszexuális életmód úgymond önmagában természet- és társadalomellenes. 

Tudomásul kell vennünk a tényt, hogy van. És persze a szükséges, indokolt mértékig beszélnünk kell róla; a szakértők vizsgálják, felelősségük tudatában elemezzék, majd megállapításaikat – ugyancsak felelős, vagyis tisztességes módon – tárják a nyilvánosság elé az ilyen-olyan okból való elhallgatás és mellébeszélés helyett.

Ahogy azt is ki kell mondanunk, mert az igazság így kívánja, hogy téved az olyan egyház (vallás), amely ezt – a homo- és biszexualitást – Isten- és emberiségellenesnek minősíti. Bűnös az olyan egyház (és vallás), amely ezt bűnnek tartja.

És persze – nehogy félreértés essék – a tudomásulvétel nem jelenti azt, hogy helyeselni, pláne nem, hogy követendőnek kéne tartani.

Elfogadjuk, hogy van, és beszélünk róla; nem „túlbeszéljük”, hanem a szükséges mértékig, mélységig föltárjuk.      

Hol húzhatjuk meg a határt (az elfogadás és az elítélés között)?

(Aczél György, a Kádár-éra kultúrpolitikusa fölállította 3-as szabály – támogat, tűr, tilt – segíthet az osztályozásban, fönntartva persze a téves – szubjektív – ítélet jogát. ) 

A pedofiliát és a szodómiát, különösen a gyerekeket veszélyeztető pedofil személyt a társadalom és a törvény elítéli; nagyon helyesen.

A szintén természet- és társadalomellenes öncélú agglegényi (és aggleányi), valamint szűzi életet a társadalom nem helyesli, de tolerálja, a törvény nem tér ki rá. Ez tehát a „tűr” kategóriába sorolható.

A bi- és homoszexualitást a társadalom (és a heteroszexuális ember) nem helyesli, de tolerálja, tudomásul veszi; vagyis tűri.

Akkor elfogadjuk ezt alaptételként.

Hogy kerülhet egyensúlyba a mérleg?

-              Én tudomásul veszem (tűröm, de nem helyeslem, legalábbis nem örülök neki)…

-              Te (vagy ő) nem erőlteted rám, hogy ilyen legyek, illetve ilyen közösség tagja, részese, szimpatizánsa legyek.

Ez így egyszerű is, ha az ember úgymond elméletileg tárgyalja a kérdéskört. Gond igazán akkor keletkezik, ha személyes érintettség áll elő. Ha például a családban, a közösségben, baráti körben (ahová tartozom) merül föl. Ha például az ember testvéréről, szülőjéről, gyermekéről, unokájáról, barátjáról van szó. (Lett időközben bi- vagy homoszexuális.)

Mit tehetek ilyen esetben?

Lehetek persze enyhén vagy szélsőségesen negatív, ellenséges is, hiszen szabad ember vagyok, de ezt most figyelmen kívül hagyom.

a.)              Tudomásul veszem, és…

b.)             tiszteletben tartom a döntését, hogy nem akar rajta változtatni (pláne, ha nem is tud), és…

c.)              ha emiatt bajba kerül (kirekesztik, gúnyolják, vagy bármi hátrány éri), akkor segítem.

Jogom van korlátozni a családi, baráti kapcsolatot?

Jogom van ahhoz, és nem vagyok tisztességtelen, ha nem akarok szoros kapcsolatban élni a továbbiakban velük?

Jogom van ahhoz, és nem vagyok tisztességtelen, ha nem akarok találkozni a megváltozott családtagom, barátom párjával?

Igen. (A családi, baráti kapcsolatot ugyanis nem megszakítom, hanem csak korlátozom. A példa kedvéért: kiderül – mondjuk - az egyik szülőről, hogy most már felvállalja homoszexualitását, és új – azonos nemű – párjával él együtt a továbbiakban. Nem tiltom el természetesen az unokáitól – a gyerekeim láthatásától -, de véget vetek a nagyszülős nyári nyaralásoknak, mivel oda új élettársát is vinné magával…)

Aranyszabály: azt várhatom el, amit én is nyújtok. (És azt, hogy mit nyújtok, Lásd! föntebb az a.), b.) és c.) pont alatt.)

¯

Ezek után nézzük meg mindezt a hívő (egyistenhívő) ember szemüvegén át.

A zsidó, keresztény és iszlám, vagyis mindegyik monoteista vallás eleitől kezdve és jelenleg is elutasítja, bűnnek tartja, és valamilyen formában szankcionálja a homoszexualitást.

Ez azonban engem nem befolyásolhat. (Azért sem, mert ha például keresztényként nem fogadom el, hogy csak a muszlim az igazhitű, vagy muszlimként azt, hogy a zsidó és keresztény vallású is igaz egyistenhívő, protestánsként azt, hogy Mária Isten anyja, és zsidóként azt, hogy a Megváltó - Jézus Krisztus - még nem jött el, akkor ezt sincs jogom érvényesnek vélni. De azért sem, és főként azért nem, mert konkrét vallási, teológiai előírások, dogmák nélkül – igaz egyistenhívőként – akarok választ kapni.)

http://www.tiszta-lap.hu/images/images/juan_jesus.JPG

 

 

***

Péter pedig megfordulván, látja, hogy követi az a tanítvány, a kit szeret vala Jézus, a ki nyugodott is ama vacsora közben az ő kebelén és mondá: Uram! ki az, a ki elárul téged?
Ezt látván Péter, monda Jézusnak: Uram, ez pedig mint lészen?
Monda néki Jézus: Ha akarom, hogy ő megmaradjon, a míg eljövök, mi közöd hozzá? Te kövess engem!
Kiméne azért e beszéd az atyafiak közé, hogy az a tanítvány nem hal meg: pedig Jézus nem mondta néki, hogy nem hal meg; hanem: Ha akarom, hogy ez megmaradjon, a míg eljövök, mi közöd hozzá?
Ez az a tanítvány, a ki bizonyságot tesz ezekről, és a ki megírta ezeket, és tudjuk, hogy az ő bizonyságtétele igaz.
De van sok egyéb is, a miket Jézus cselekedett vala, a melyek, ha egyenként megíratnának, azt vélem, hogy maga a világ sem foghatná be a könyveket, a melyeket írnának. Ámen. (Jn 21, 20 – 25. Károli fordítás)

***

Jézus adott kapaszkodót?

Mondhatnók, hogy igen, mert Jézus univerzális szeretet-tana mindenre, tehát erre is érvényes. Csak hát én nem hiszem el, hogy Jézus azt mondta, hogy mindenkit szeretni kell. Ha ezt mondta, illetve ha mondta, akkor tévedett. Felszólításra szeretni, pláne azt, akit különben ki nem állhatok, nem lehet; én legalábbis képtelen vagyok rá.

Tehát nekem ebben a kérdésben Jézus nem segített.

Mózes és Mohamed pedig még ennyit sem; sőt, éppen fordítva.

Hibát követek-e el vajon, ha a hozzátartozóm (apám/anyám, gyermekem, nagyszülőm, unokám, testvérem), vagy a barátom meleg kapcsolatban él, és nem fogadom el a társát?

Ha gyilkos, ha terrorista, ha anarchista, ha pedofil, ha szélhámos, ha bűnöző lenne a társa, akkor különösebb töprengés nélkül elutasíthatnám és elutasítanám. Jogosan.

Ha azonban normális a társa, csak szintén homoszexuális, akkor…?

A hozzátartozóm, vagy a barátom szeretné, ha elfogadnám.

Ez érthető.

De én nem csak felszólításra, hanem kérésre sem tudok szeretni.

Nem kell szeretni, csak elfogadni?

Rendben; ha a tudomásulvétel egyenlő az elfogadással, akkor elfogadom.

Ettől azonban még nem kell találkoznom vele, ha erre semmiféle késztetést nem érzek.

Akkor sem, ha a hozzátartozóm vagy a barátom szeretné, ha neki örömöt okozna, ha találkoznék a párjával?

Fordítsuk meg a képletet.

Ha én olyan társat választanék, akit a családtagjaim nem tartanának hozzám illőnek (mert fiatal, mert öreg, mert szőke, mert szegény, mert funkcionális analfabéta, mert szélsőséges politikai nézeteket vall, mert megrögzött ateista, mert… - sorolhatnám az eseteket, aminek előfordulását nem lehet kizárni), akkor…?

Nos, nem adnék nekik igazat, és kifogásaikat butaságnak tartanám, de nem erőltetném, hogy elfogadják.

Azt sem, hogy találkozzanak vele, együtt velünk.

Nos, megint ott vagyok, ahol voltam.

Azt várhatom el tehát, amit én is nyújtok.

Tőlem is csak azt várhatják el, legyen az bárki, amit fordított esetben én is elvárnék…

¯

Muszáj kimondani azonban, hogy nincsenek igazán komolyan vehető érvek a homoszexualitás, és ennek természetes velejárójaként létrejövő homoszexuális kapcsolat ellen. Ha tehát ezt az ember elutasítja, visszatetszőnek minősíti, akkor ez nem objektív – mondhatni tudományosan megalapozott – reagálás, hanem egyszerűen csak érzelmi. Olyan emocionális, lelki válasz, aminek az oka, gyökere az esetek túlnyomó többségében a bibliai időkből eredő, megcsontosodott vallási - társadalmi elutasításban lelhető fel. Az ilyen alapú, vagyis ortodox szocializáció produktuma.

Emberileg érthető, és ennélfogva ez is tolerálandó, de egyértelmű, hogy előítéletes.

Akkor pedig változhat; két ok miatt is. Nevezetesen azért, mert érzelmi és elfogult. (Az érzelmek megváltozhatnak; és erre jó esély van, ha az adott személyben tudatosul, hogy mindaddig előítélet rabja volt.) Tehát az ember – bárki és bármikor – eljuthat oda, hogy nemcsak az értelmével, úgymond logikailag fogadja el, hogy vannak melegek és leszbikusok, ilyen párkapcsolatok, hanem mindenféle negatív érzelem nélkül természetesnek tekinti.

 

Mocskos képek

1.

(Megj.: miután egy "jucus" megrágalmazott, hogy ezt én írtam...)

Itt és így:

Ismerőseim kérik a bokodi faluréme vén gusztustalan demens törpét, hogy dedikálja nekik az önéletrajzi regényét