ISTEN SÖTÉT OLDALA?

C. G. Jung nevezte így – sötét oldal – Isten másik, kevésbé, vagy egyáltalán nem ismert oldalát a Válasz Jób könyvére című kötetében. 

Georges de La Tour: Jób és felesége, 1644. Olajfestmény

 Az ószövetségi Jób könyve elemzésekor jutott a felismerésre, és mutatta ki, bizonygatta szegény Jób esetén, hogy mire képes a Sátán orcáját öltve Isten sötét oldala. Az újszövetségi János jelenésekben aztán – Jung szerint - újra ott a bizonyíték. 

 „Az Isten az ember tudattalanjából hat, arra kényszerítvén a tudatot, hogy összhangba hozza és egyesítse a tudattalan felől szüntelen érkező ellentétes befolyásokat. A tudattalan ugyanis mindkettőt akarja: szét is választana, egyesítene is. Egyesítési kísérletei során az ember ezért mindenkor számíthat egy metafizikus szószóló segítségére, ahogyan ezt már Jób világosan felismerte. A tudattalan be akar áramlani a tudatba, hogy fényre jusson, ugyanakkor akadályozza is ebben önmagát, mert szívesebben maradna tudattalan, vagyis: az Isten emberré akarna válni, de nem egészen. Természetének konfliktusa olyan nagy, hogy az emberré válást csak vezeklő önáldozattal vásárolhatja meg, a sötét isten-rész haragjával szembekerülve.” (*)

Jung persze – és természetesen - pszichológusként (és pszichiáterként) vette vizsgálat alá a rossz, a gonoszság eredetét, tudván, hogy az ember lehet gonosz, az ember gonosz is, a tudattalanból is származhatnak és származnak gonosz késztetések. Megszemélyesítve Istent, sőt, már-már emberszerűként látva és láttatva eljutott a felismerésig, miszerint Istennek van sötét oldala is. (Jung finomkodását félretéve ezt akár úgy is mondhatnánk, hogy Isten nemcsak jó, hanem gonosz is…) Ezzel Isten nyilvánvalóan tisztába van, még ha esetenként igyekszik is megfeledkezni róla, és Jézus kereszthalálával tulajdonképpen önmaga előtt vezekelt, önmagát büntette, és ezzel saját sötét oldalától akarta megszabadítani az emberiséget.

Valóban?

Istennek van sötét oldala? Isten jó is, meg rossz is?

Ha Jung helyesen következtet az egyéni és kollektív tudattalan produktumai (Jób igazságtalan meghurcolása, az apokalipszis szörnyű jelenetei) alapján, akkor igen. Ráadásul ez némileg hajaz az ábrahámita vallások istenképére, amelyek szerint Isten egyik első angyali teremtménye, Lucifer, alias Sátán válik sátánivá, ami könnyűszerrel visszavezethető a Teremtő sötét oldalára. Mindezen ugyan enyhít a krisztusi megváltás jungi felfogása, de nem teszi meg nem történtté.

Ráadásul logikusnak, mondhatni magától értetődőnek látszik, ha a dialektika legfőbb alaptörvénye, az „ellentétek egysége és harca” tételei szerint próbáljuk megfejteni.  

Tekintsünk most el attól a különben nem elhanyagolható ténytől, hogy az „ellentétek egysége és harca törvény” a materialista dialektika építőköve, sőt alapja, és az objektív anyagi valóságra vonatkozik (Ami persze magától értetődő, hiszen a materializmus szerint más nincs is.), hátha ráhúzható a végtelen transzcendens világra is.

Mindjárt az elején azonban megoldhatatlan akadállyal találhatjuk szemben magunkat. Jung szerint is, a monoteista vallások szerint is a jó (a jungi világos oldal) és a rossz (a sötét oldal) eredője Isten. No, de mi a jó és mi a rossz? Van egyáltalán abszolút jó és abszolút rossz?

Ezek emberi fogalmak, ráadásul esetfüggők. Az evolúció például az élet fennmaradása szemszögéből nézve jó. Nem jó azonban a sorból kieső, elpusztuló egyednek, vagy akár egy teljes populációnak.

Van olyan örök jó és örök rossz, ami az abszolútumban, tehát a természetfölötti, az anyagi világon, az univerzumon túli szférában is jó és rossz? Avagy az abszolútumban csak tisztán jó, vagy csak rossz van?

Tudjuk, az abszolút végtelenben, mivel valóban végtelen idő és hely áll rendelkezésre, ami megtörténhet, az előbb-utóbb megtörténik. Ha tehát az abszolútumnak, így az abszolútum szubsztanciájának (legbensőbb lényegének, Istennek) lenne sötét oldala, akkor az már elhatalmasodhatott volna – és akkor az ember sem lenne. Fordítva is: ha eredendően (az abszolútumban persze nincs eredendően, hiszen az a „múltban” is a végtelenbe nyúlik) van jó és sötét oldala, akkor a jó is ugyanígy eluralkodhatott volna, kiszorítván akár véglegesen a rosszat. (Közbevetőleg: de hová, ha egyszer a végtelent a végtelen abszolútum tölti ki?)

Ha a mi fogalmaink szerinti rossz harcolna a jóval, és fölénybe kerülne, akkor szétfeszítené az abszolútumot. Akkor viszont mindenütt csak rossz lenne.

No, de hogyan? Hol lenne a jó, hiszen semmivé nem válhatna, mivel semmi, mint olyan, nincs; a semmi nem más, mint valaminek a hiánya.

A jó sem kerülhetne az abszolútumon kívülre, amikor mindenütt az abszolútum van.

A logika tehát azt mondatja, hogy az objektív anyagi valóságra érvényes az ellentétek egysége és harca dialektikus törvény, de nem így a nem objektív anyagi valóságra; nem így a transzcendensre, az abszolút végtelen abszolútumra (szellemire).

Igaza van persze Jungnak (abban is), hogy van Istennek sötét oldala, ha a Jób könyvében leírtak úgy egy az egyben igazak. Igaza van, ha Jézus nem a tanításáért, a tanítása miatt halt meg a kereszten, hanem ezzel Isten önmagát (a sötét oldalát) bűntette. Igaza van, ha jól értette a János jelenések szerzője által tolmácsolt tudattalan üzenetet. Ha valóban Isten diktálta – János tudattalanja igénybevételével – az Apokalipszist. 

Csak hát ki másnak, ha nem Jungnak kéne tudnia, hogy a tudattalan nem csupán isteni szócső, hanem abban benne van az adott ember teljes – nem tudatosult – múltja, tapasztalata. A kollektív tudattalanban az emberiség közös múltja, történelme szóba nem öntött tanulságai, örömei és félelmei.

A tudattalant üzengetésre, befolyásolásra igénybe veheti Istenhez hasonlóan a Sátán, sátáni erő is…

Az abszolútum végtelen, örök, ennélfogva egyedüli (egyben egyedi), teljes és tökéletes.  (Nem ehhez, vagy ahhoz képest tökéletes, mivel nincs is mihez viszonyítani, hanem abszolút tökéletes.) A tökéletesség pedig kizárja, hogy ilyen is, meg olyan is, jó is, és rossz is legyen. Ha pedig – visszaváltva emberi szempontokra – az élet jó, mármint az ember számára az, hogy él, az jó, akkor az élet eredője, az abszolútum, és nyilvánvalóan annak legbensőbb lényege, Isten abszolút jó. 

 

---

(*) Carl Gustav Jung Válasz Jób könyvére; 113. o. Fordította Tandori Dezső. Akadémiai Kiadó, második kiadás, 1995.