Nincs
abban semmi meglepő, hogy a bibliai idők zsidó vallása, és az ebben gyökeredző
keresztény vallás szigorú szexuális erkölcsöket hirdet, követői pedig,
különösen a fundamentalisták, egyrészt kerülik a témakört, másrészt, ha muszáj
megnyilatkozniuk, a szexualitást valamiféle bűnös dolognak tartják, ami
legfeljebb a gyermeknemzést szolgálhatja.
Mózes
népe (illetőleg a néppé kovácsolódás útjára lépett ős-zsidóság) egyiptomi rabszolgasorsa,
majd a pusztai vándorlás alatt nyilvánvalóan sokféle szexuális gyakorlattal
szembesült, s a – szépen mondva – kilengések megelőzése végett szigorú mózesi
szabályok hozattak. Ugyanígy a Kr. u. 1. és 2. században a Római Birodalomban
rohamosan terjeszkedő keresztény gyülekezetek a pogány nép körében, különösen a
római arisztokráciánál igencsak laza erkölcsiséget tapasztaltak.
S
igaz ugyan, hogy Jézus az úgynevezett bűnös – szeretőt tartó – asszonynak,
aztán a kéjnőknek is megbocsátott, de nem volt szabad újra vétkezniük.
A
keresztény tanításban aztán ez utóbbi vált hangsúlyossá, sőt terebélyesedett
már-már a végtelenségig és a végletekig. Nemcsak bevezették a cölibátust, nemcsak másodrangúvá
degradálták a nőket, nemcsak tiltották (és a r. katolikus egyház tiltja még ma
is) a fogamzásgátlást és abortuszt, hanem még tisztes családapák és anyák sem
örülhettek felhőtlenül az ágyban egymásnak…
Nem
szaporítom a szót, hanem kimondom: nem jól van ez így. Nagyon nem jól...
Ennek
felismerése, a változtatás, jobbítás szándéka vezetett akkor is, amikor jó pár
évvel ezelőtt az úgynevezett taoista (tehát vallási!) misztikus szex elméletét és gyakorlatát
átültettem európai – keresztény – közegbe, s megírtam mindezt egy – ÉDENI
SZERELEM című – kötetben.
A
kétkedők és gyanakvók megnyugtatására egy – tőlem igazán független! – kritikai
észrevétel:
***
Szente Pál: Édeni szerelem
Könyvismertető
A szexuális élet
hagyományos morálját Európában a kereszténység, Ázsia nagy területein a
taoizmus szabályozza. A szerző véleménye szerint azonban nálunk sem haszontalan
megismerni a keleti gondolkodásmód nemi életre vonatkozó nézeteit, hiszen
ezeknek valóra váltása nem csak megsokszorozhatja és meghosszabbíthatja a nemi
örömöt, de a mentálhigiéne szempontjából egészségesebbé is teheti. Elöljáróban
összehasonlítja a keresztény morálhagyományt a taoizmus fölfogásával (ez utóbbi
nem egymást vonzó ellentétnek, hanem két egyenrangú félnek tekinti a nőt és a
férfit, akik együtt lehetnek egészek), majd részletesen beavat a taoista
elveken alapuló, misztikus szex tudnivalóiba, ebből alkotva meg a maga
"édeni" praktikumát. A kötet közel sem csupán a nemi élet
praktikáinak leírásaiból áll, meglehetősen nagy terjedelemben a meditációs
technikák és az eltérő kultúrák hagyományfölfogásait ismerteti. - Tehát nem a
"kíváncsiskodók", hanem a keleti elméleteket ilyen vonatkozásban is
tanulmányozni kívánók olvasmánya a kínai forrásszemelvényekkel, idézetekkel
illusztrált munka.
***
Részletek a könyvből:
„A taoista misztikus szex három parancsolata:
1. Tartsd vissza a magod!
2. Ne gondolkozz!
3. Ne lélegezz!
Az édeni szeretkezés >Hármasszabálya<:
1. Késleltesd a magömlést!
2. Ne gondolj másra!
3. Engedj ösztönös
vágyaidnak!
Az édeni szeretkezés az édeni szerelem része.
Édeni, mert aki elsajátítja, gyakorolja és átéli, az úgy érezheti, hogy
bebocsátást nyert az Édenbe.
Ennek azonban van egy alapfeltétele, nevezetesen a
mély érzelmi kötődés, amit nevezhetünk akár szerelemnek is, vagy bimbózó
szerelemnek, erős vonzalomnak… A lényeg, hogy a két >fél<, tehát Ti
szeressétek egymást, egyet akarjatok (együtt boldognak lenni, netán együtt
boldogulni), és természetesen érezzetek egymás iránt nemi vágyat. Ezenkívül
fontos, hogy bízzatok közös jövőtökben. Fontos még az is, hogy a szerelmi
helyzet létrejöttekor hagyjátok kívül a külvilágot, tegyétek félre
gondjaitokat, vagyis lelketekben békesség lakozzék.
Tehát az előfeltételeket is három pontban
foglalhatjuk össze:
A. A partner szeretete…
B. Optimizmus…
C. Lelki békesség…”
Édeni
lebegés
A görög mitológia szerint isteneik
olyanok voltak, mint az emberek. Szerettek és gyűlöltek, intrikáltak,
veszekedtek, hadakoztak, harcoltak, szerelmeskedtek (egymással is, némelyikük
az emberekkel is). Állandó lakhelyük az Olümposz teteje volt.
Amikor éppen nem háborúztak,
szervezkedtek, egymást vagy a földieket nem hajkurászták, nem is dorbézoltak,
szívüket az irigység vagy bosszúvágy nem gyötörte, amikor megfeledkeztek égi és
földi ügyeikről, mindennapi gondjaikról, akkor feltehetően a boldog lebegés
állapotában lehettek. Valahol fönt az Olümposzon talán egy hegyi forrás vagy
patak mellett a fejük fölött úszó bárányfelhőket szemlélve.
Amit az olimposzi istenek éreztek és
átéltek volna, ha lettek volna, olyan az édeni lebegés.
Előrebocsátom: ez nem megy azonnal,
hanem előgyakorlatokra van szükség. De ne ijedjetek meg, ezek a gyakorlatok –
enyhén szólva – csodára kellemetesek.
Ha már ismeritek az ellazulás, a
meditáció és az édeni meditáció technikáját, akkor könnyű helyzetben vagytok.
Legelőször ugyanis az ellazulást kell begyakorolni.
Amikor már könnyűszerrel sikerül
ellazulni, akkor belevághattok az édeni lebegésbe. De ez ekkor még csak
„fél-lebegés” lehet, mert egyikőtöknek ébernek és aktívnak kell maradnia. Aztán
cserélhettek.
Vetkőzzetek le, fürödjetek meg, ha
még nem tettétek, majd valamelyikőtök kezdje.
Feküdj hanyatt, hunyd le a szemed,
szépen lassan, fokozatosan lazulj el. Aki most aktív maradt, csendben üljön és
figyeljen. A légzés ritmusából is kiderülhet, hogy az ellazulás milyen
fokozatáig sikerült eljutni, de valami apró jelzést is megbeszélhettek. Ez
ugyanis nem lesz, nem lehet klasszikus ellazulás, pláne meditáció, ezért a
folyamatot kis mozdulat vagy egy hang (például az OM elnyújtva) nem töri meg.
Az aktív „fél” is megkezdheti a
játékot. Lassú és lágy mozdulatokkal simogathatod párod bárhol, fokozatosan
haladva. Csókolgathatod is, de most inkább csak leheletszerűen. Megcsókolhatod
intim, érzékeny testrészeit, nyelved is használhatod, de mindent lassan,
finoman. Akár az aktussal is befejezhetitek (illetve folytathatjátok), de most
még az, aki az aktív szerepet vállalta, ő se legyen a szokásos módon aktív.
Ezután, vagy később, vagy másnap
cseréljétek föl a szerepeket, s ezt annyiszor ismételjétek, ahányszor kedvetek
van.
Amikor már mindegyikőtök úgy érzi,
hogy közösülés közben, majd az orgazmust megelőzően, esetleg az orgazmus alatt
is tud ellazult állapotban maradni, akkor készek vagytok a közös édeni lebegésre.
De most figyeljetek, mert újabb
gyakorlás következik!
Az ellazult állapotba, majd később a
meditációs szintre akkor kell átváltani, amikor egyesültetek. Tehát a hímtag
bevezetése után kell megállni, megpihenni, ellazulni. Ez nem könnyű…
Természetesen bármelyik testhelyzet
sem alkalmas rá. Próbáljátok ki és válasszátok ki a számotokra
legmegfelelőbbet. Lehet oldalt fekve szemben, vagy oldalt fekve hátulról. (Arra
vigyázzatok, hogy egymás combját ne nyomjátok, mert elzsibbadhat.)
Az indiaiak például azt a helyzetet
kedvelik, amikor a férfi a jobb oldalán fekszik, a nő pedig háton a férfira
merőlegesen. A lábait a férfi csípője fölött átrakja, és a talpán nyugtatja.
Akár két nagy, kényelmes fotelban is
egymással szemben, vagy ágyon ülve egymással szemben elkezdhető. Ilyenkor
azonban előre gondoskodni kell a hát és a fej megtámasztásáról (párnák
sokaságával például). Úgy kell elhelyezkedni, hogy amikor már az aktív mozgást
abbahagytátok, majd hátradőltetek, egymás combját, lábát ne nyomjátok,
hátatokat, nyakatokat ne kelljen megfeszíteni.
Ha úgy érzitek, hogy valamelyik
testrészetek elzsibbadna, vagy kevésbé jó a fekvése, helyzete, akkor nyugodtan
megmozdíthatjátok és változtathattok. A hüvelynek és a pénisznek nem kell
mozdulatlannak maradnia. Sőt, nem feltétel ugyan, de fantasztikus lehet
ilyenkor a spontán önmozgásuk. Akár az orgazmusig eljutó önmozgásuk. Ha ez
nincs, akkor ti tegyetek változatlanul lassú és finom mozdulatokat.
Amikor szükséges, gondolatban
sugalmazzátok izmaitoknak, testrészeiteknek, hogy ellazult állapotban vannak.
Majd amikor tudatotok lent van (bár erre a fönt helyhatározó jobban illik) az
alfa szint közelében, akkor erotikus vágyképeket sugározhattok egymásnak.
Próbáljátok meg ezeket a mentális
vágyképeket úgy küldeni, hogy nemi szerveteken át szerelmetek nemi szervére és
szervébe irányuljanak.
Sikerülni fog, mert ekkor
testileg-lelkileg egyesültetek; egy test és lélek vagytok.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése