A - B - C

A.)

Az abszolút végtelen axiómái

1.     Az abszolút végtelenségben, ami megtörténhet (bekövetkezhet), az előbb – utóbb megtörténik (bekövetkezik).

2.    Mindennek értelme (célja) van. Ha idővel minden megsemmisül, vagy minden (tehát nem csak az univerzum!) visszatér eredendő állapotába, akkor a mindent alkotó részek, ennélfogva a mindenség meglétének és történéseinek nem volt értelme. (Az ilyen körforgás ugyanis nem cél, hanem mókuskerék.)

3.    A mozgás (Mozgás) nem lett a mozdulatlanságból, hanem mindig volt, van, és nyilván lesz is. (Nem lehetett úgy, hogy eddig és eddig csak mozdulatlanság volt, aztán ripsz-ropsz megmozdult; valami a mozdulatlant is megmozdította, és az a valami nem lehetett mozdulatlan. Ugyanígy nem következhet be az abszolút mozdulatlanság, mert az már az abszolút vég lenne, vagyis minden, ami addig történt, értelmetlenné válna.)

4.    A mozgás és eredménye (következménye) egyre bonyolultabb. Ez a bonyolultság elérhet egy olyan szintet, amikor nincs tovább, és vagy visszafordul egy korábbi önmagába akár az eredethez (kiindulási ponthoz, az univerzum például a keletkezéskori káoszhoz), vagy megmerevedik. De ha csak ez és ennyi történne a mindenséggel, akkor értelmetlenné válna.

5.    Ha bekövetkezik a mindenség bármelyik összetevője esetében az eredethez történő visszatérés, vagy a megmerevedés, akkor az adott összetevőnek csak akkor volt értelme, ha a létezése (mozgása) információi kiáramlanak, hatnak, felhasználódnak a rajta kívüli mindenségben (az anyagi világon túli végtelenségben). Ezeket az információkat viszont nyilvánvalóan csak egy magasabb – végtelen – szintű értelem (Értelem) tudja értelmezni és hasznosítani, hiszen alacsonyabb minőségű értelem még csak nem is tudna róluk. 

6.    A végtelenben nem volt kezdet (kezdetek kezdete sem), mivel az abszolút végtelenben nincs, nem lehet kezdő pont, mert akkor nem végtelen. Az okozati lánc elején lévő úgynevezett alap- vagy ősok előtt is volt tehát egy azt eredményező létező, ami/aki értelemszerűen nem abszolút mozdulatlan létező, hiszen akkor nem létező lenne, vagyis nem lenne, hanem „mozgó”, tehát létező Létező. És ez (vagy ennek egy változata) volt – létezett – öröktől fogva.

7.    Az abszolút végtelenségben öröktől fogva létező abszolút Létező a létezés következtében (eredményeként) egyre bonyolultabb lesz a végtelenségig.

B.)

VAN ISTEN!

1.     Föld > naprendszer > Tejút > univerzum van? Van.

2.    Az univerzum anyagi, térben és időben meghatározható (vagyis nem végtelen!); lett, és születésével lett az anyag, a tér és idő.

3.    Az univerzum a legelfogadottabb tudományos elmélet szerint a szingularitásból az ősrobbanással született. Ha netán nem az ősrobbanással, hanem másképpen lett, akkor is az, amiből lett, valahol volt, az univerzum most is valahol van, és lesz, amíg lesz. Nem a semmiben (mivel a semmi nem más, mint valaminek a hiánya), hanem olyasmiben, olyasmin belül, ami nem anyag és nem anyagi energia, idő és tér nélküli, vagyis időtlen és végtelen; ezt mondjuk abszolútumnak.

4.    Az abszolútum tehát nem anyag és nem anyagi, időtlen (öröktől fogva van) és végtelen.

5.    Az abszolút végtelenben, ami lehetséges, az előbb-utóbb megvalósul, bekövetkezik.

6.    Mint mindennek, az abszolútumnak is van lényege (az, hogy nem anyag és nem anyagi, időtlen, végtelen, ennélfogva is teljes), ezen túl legbensőbb lényege (szubsztanciája), és ezt mondjuk Istennek.

7.    Mindezek után hagyd, hogy Isten megérintsen, és számodra is megmutatkozzék.

C.)

MEGÉRINT ISTEN

Nemcsak a jó dráma jó előadása, hanem a jó vers, a jó regény olvasása, a művészi szobor, festmény látása is katartikus élményt kelthet az emberben. Ha a festmény monumentális, mint például a Feszty körkép, vagy a Szixtuszi Kápolna freskói esetében, ez a hatás és élmény gyorsabban jelentkezhet és átütőbb is lehet, de ez nem feltétel.

Még barlangrajzok is kiválthatják, különösen az olyanok, mint a dél-franciaországi Lascaux Barlang legkifinomultabb ízlést kielégítő festményei.

A nagy irodalmi, lírai, zenei, tánc-, képzőművészeti, általában a művészeti alkotások, sőt az emberek életét jobbá tevő alkotások misztikus élményt nyújthatnak. De ez talán, vagy elvárhatóan természetes is. Nézzünk meg azonban egy egészséges fa- vagy bokorlevelet, vagy egy virágot. A szerkezetét, erezetét nyilvánvalóan az evolúció alakította, szépsége azonban lenyűgöző, és ingyen kapott ajándék. Ugyanígy szép a bárányfelhőkkel borított ég, a tiszta kék ég, a viharfelhők is, de még – ha nem az ember feje körül csapkod - a villámlás és az égdörgés is.

Az ember kiváltsága ez a képesség és élmény, hogy érzékeli, észreveszi és átélheti mindazt, ami szép, meg persze a rútat, csúfságot is. Sok esetben azonban – pláne mi, a nyugati civilizáció folyton rohanó gyermekei – elmegyünk mellettük úgy, hogy észre sem vesszük. Vagy ugyan érzékeljük, de nem törődünk vele, aminek következtében nem is tud hatni ránk.

Nem kell ahhoz semmi más, csupán nyitottság, hajlandóság, hogy felemelő, magasztos, mondhatni már-már misztikus tapasztalásban legyen részünk. Gazdagság, tulajdon sem kell hozzá, csupán érzékszervek és fogékonyság, érzékenység. Színházba, operába, galériákba, kiállításokra ugyan nem jut, nem is juthat el mindenki, de a természet – a madárcsicsergés, a szél susogása, a fűszálak hajlongása, a víz csobogása – mindnyájunké. Ahhoz sem kell gazdagnak lenni, hogy gyermekünk ránk nevessen és tágra nyílt szemmel, ragaszkodással teli tekintettel szemünkbe nézzen.

De ilyen misztikus pillanat az is, amikor a szerelem fellobban; legyen az valóban egy pillanat alatt, a „meglátni és megszeretni” változat, vagy akár hosszas ismeretség után bekövetkező, berobbanó érzés.

A szeretet… Szeretni végtelenül azt, akit/amit mindennek érzünk, erre csak az ember képes. Az állat is ragaszkodik az ivadékához, a gazdájához, gondozójához, van, amelyik falkabéli társához is, de ez csak ösztön. Az volt eredendően az ősembernél is, majd bekövetkezett a csoda; szeretet lett. És ez a misztikus tudás: a gnózis, szeretni tudni, ami mindenkié lehet; szeretni mást, másokat, gyermekünket, szülénket, társunkat, hazánkat, népünket, jobban szeretni, mint magunkat, ez is a mi isteni ajándékunk.

Add át magad a szeretetnek, és akkor megtapasztalhatod, hogy megérint Isten.

Nem elnyomni, hanem hagyni kell, hogy a velünk született adottság, a szép, a jó érzékelése és tudatosodása működhessen, kibontakozzék, akár a virágba borulásig meghatározó részünk maradjon.

Hagyni kell, hogy a műalkotás, a természet és embertársainkból az, ami jó, hasson ránk.

Hagyni kell, hogy a misztikum, a titok, általa Isten megérintsen, és a lelke elárasszon.

A lehetőség mindenki előtt nyitva áll. Isten mindenkinek megmutatkozik, mindenkit megérint, téged is; csupán észre kell venni, és akkor átélheted a csodát, az istenhitre ébredést…