(Részlet a Mennyei utazások c. esszékötetből)
Szóváltás Istennel
-
Félelmetes
vagy?
-
Az vagyok? Félsz?
-
Nem
igazán; de egy picit igen.
-
Miért félsz egy picit is?
-
Nem
tudod?!
-
Tudom, csak rá akarlak vezetni… Tehát?
-
Születésemtől
ezt hallottam. Féld Istent, istenfélő, istenfélelem… Ez bennem
összekapcsolódott a félelemmel. S mivel nem ismerlek, teljes valódban biztosan
nem, meg sem ismerhetlek, még csak nem is láthatlak, igen, van bennem félelem.
De talán csak az ismeretlentől. Miért nem látlak? Miért nem láthatlak? Amikor
még Jehovaként, JHVH-ként gondoltam rád, akkor láttalak. Láttam a messzeségben,
a valahol fönt trónoló Istent, a félelmetes Hadak Urát. Aztán Jézus hatására
később a Mennyei Atyát…
-
A fehér szakállú öregapót?
-
Igen, aki
megértő, szerető, és néha összevonja a szemöldökét…
-
Vagy csak mosolyog, a szeme körül a sok-sok ránc
mintha kergetőzne. Ti, a nyugati civilizáció gyermekei vagy ilyen, vagy olyan
alakként képzeltek el. Nem ilyen vagyok.
-
Milyen?
Segíts már!
-
Amikor tavasszal, kora nyáron a kellemes
napsütésben sétafikálsz, élvezed a napsütést, a ragyogást, látod a napsugarak
játékát, ezt, a napsütést, a Nap kibocsátotta hőenergiát hogyan képzeled el?
-
Sehogy.
Tudom, hogy van. De ha muszáj lenne valamilyen kifejező szimbolikus képet
alkotnom, akkor… Hát, nem is igen tudom. A Nap biztosan szerepet kapna benne.
-
A Nap csak a forrása, a napotok hőenergiája itt
van. Benne vagy, érzed, tudomásul veszed, és nem akarod mindenáron ilyen-olyan
alakként látni is. Tudod, hogy úgysem olyan, amilyennek látnád.
-
És Te?
-
Én ugyanígy itt vagyok. Csak hát én nem
hőenergia vagyok.
-
Hanem?
-
Tudod. Vagy nem?
-
De tudom.
Az abszolútum szellemi energiája; még pontosabban mondva, az abszolútum legbensőbb,
vagyis isteni lényege vagy. Isten vagy. Az egyedüli, az egy Isten.
-
Ebben a szellemi energiában is folyton benne
vagy. Csak nem a bőrödön, és ezáltal nem az elmédben érzékeled, hanem a tőlem
származó szellemeddel, lelkeddel. A szellemed tudja, a lelked érzi.
-
Aha, így
van. És ha képet szeretnék látni?
-
Akkor gondolj csak az abszolútumra.
-
Oké,
gondolok… Hát… Ez bizony nem könnyű. Az abszolútum szó szerint végtelen,
teljes, önmagában, mint szellemi valóság, tökéletes…
-
Így van. Ez vagyok én.
-
Most, ha
tudnál, mosolyognál. Helyedben ezt mosolyogva mondtam volna.
-
Mosolygok.
-
Jó,
elképzelem, illetve elhiszem. De mindez nem félelmetes…
-
Az lennék? Kell félni tőlem?
-
Nem kell. Nem félek. Akkor viszont megkérdezem:
ha beszélgetünk, csipkelődhetek is?
-
Próbáld ki.
-
És ha
túllépem a határt? Megbüntetsz?
-
Nem én. Te fogod magad megbüntetni.
-
Én?!
Hogyan?
-
Rádöbbensz, hogy elvetetted a sulykot, amitől
lelkiismeret furdalásod támad. Vacakul érzed magad, és szórni fogod a hamut a
fejedre.
-
Bratyizni
sem tanácsos?
-
Most éppen úgy kóstolgatsz, mint a csecsemő a
szüleit, vagy, ahogy neveletlen kutyáid téged szoktak. Tudni akarják, hogy hol
a határ, meddig mehetnek el. Mondhatnám én, de vagy elfogadnád, vagy nem.
Próbáld ki a saját bőrödön.
-
Rendben.
De mi van, ha ezt a „beszélgetést” csak képzelem? Vagy nem is veled, nem
Istennel, hanem az emberi kollektív tudattalanban tanyázó, ügyeskedő sátánival,
Sátán úrral szövegelek?
-
Te is tudod a választ, hiába mondanék én most
bármi mást, úgysem fogadnád el. Győződj meg róla magad!
* * *
Levélváltás
Kedves Barátom,
a közreműködésedet kérem. (Mentségül: ha sikerrel járok, a
javadra válhat.)
Ráérő idődben, légy szíves, írd össze azokat a hittel, vallással,
Istennel stb. kapcsolatos kérdéseidet, amelyekre szeretnél pontos és kielégítő
választ kapni.
Ja, s persze küldd el nekem. (A forrást – a neved, s bármit,
amiből rád lehetne ismerni – természetesen bizalmasan kezelem.)
A válasz még aznap késő este:
Szia, Pali,
nagyon nehezet
kérdezel. Sok a munkám, éjszaka másodállás felett görnyedek, a kérdésed egy
tanulmányt igényelne.
Mindenesetre, ha most
szembe jönne a folyosón egy szent, kinek biztos tudása van a dolgok felől,
akkor hirtelenjében ezeket kérdezném:
- Mit tegyek, ha az
intézményes vallásokat az igazi spiritualitás paródiájának érzem, magam viszont
nem vagyok elég okos, hogy a saját vallásomat megalkossam? Ehhez okos vagyok,
ahhoz buta.
- Egyáltalán. Ha Isten
törődik velünk - néha az a félelmem, hogy nem, legfeljebb annyira, mint mi a
hangyákkal, mikor átgázolunk a kerti avarban - szóval, ha Isten törődik velünk,
akkor miért nem félreérthetetlen módon mutatja meg magát? Miért kell
bizonytalan forrású ősi írásokból, zavaros szövegekből, kompilációkból értenem
és hinnem őt, mikor megtehetné, hogy a világ összes autópálya-felirata felett
lángokkal írná ki: Én vagyok az Úr, a te Istened. Nem lenne több kétely.
- S egyáltalán miért
nincs bizonyosság felőle?
A nevemet tényleg
rejtsd el, barátom, mert ez bizalmasabb, mint a hálószobám.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése