ÖRÖKKÉ ÉLNI?

II.

„Hogy mindnyájan egyek legyenek; a mint te én bennem, Atyám, és én te benned, hogy ők is egyek legyenek mi bennünk: hogy elhigyje a világ, hogy te küldtél engem.” (Jn 17, 21 – Károli fordítás)

Magamnak bevallhatom, irigylem a „lelki szegényeket”. [1] Nemcsak azért, mert – állítólag Jézus szerint! – „övék a mennyek országa”, hanem még inkább azért, mert fenntartás nélkül hinni tudnak. Szkeptikus lévén, nekem ez nem megy…

Bizonyítékok kellenek.

De még, ha úgymond bemondásra hinni tudnék, kinek higgyek? A buddhistáknak, hogy a nirvána a végső megoldás? A zsidó rabbiknak, akik folyton tévelygő népük kiválasztottságát hirdetik? A reformátusoknak az eleve elrendelést? A katolikusoknak, hogy a pápa, amikor ex cathedra szól, tévedhetetlen? 

Abban hiszek, ami bizonyított, azt tudom elhinni és elfogadni, ami bárhol, bármikor bizonyítható!

Nos, a természettudományoknak köszönhetően bebizonyosodott, hogy van Isten. [2] Akkor is kérdés viszont, hogy Isten és a földi élőlények viszonylatában nézve mi az ember? Semmi más, mint legfeljebb a legfejlettebb emlős? És mi van, ha csak ennyi?

C. G. Jung felfedezte és bizonyította, hogy minden ember tudattalanjában jelen van a mindenség utáni vágy (Jung ezt vallásos teljességösztönnek nevezte el), ami értelmezhető úgy is, hogy Isten plántálta belénk, és amennyiben nincs testi, anyagi, pszichikai eredője, akkor a kollektív tudattalan révén jut el Istentől minden egyes embergyermekéhez…

Csak hát ennek is lehetséges egy másik olvasata.

A domináns hím, vagy nőstény életteret és saját „udvartartást” akar; ezt megszerzi, védi és uralja. A saját világában tehát mindenre vágyik. A falka többi tagját is erre inspirálja veleszületett ösztöne, de létfenntartási ösztönüknek és tapasztalataiknak köszönhetően besorolnak a domináns egyed mögé, majd megpróbálnak az élre törni, ha erre új lehetőség nyílik.

Az emberről szólva hatalomvágyról beszélhetünk. Hatalomvágyról, ami kibontakozhat, érvényesülhet, ha az adott ember kellően ügyes és okos, pláne, ha szerencséje is van, vagy elfojtásra kerül, ha az adottságok és körülmények kedvezőtlenek.

Az ember mindenség utáni vágyakozása, a jungi vallásos teljességösztön nem más, mint a fundamentális ösztönként jelenlévő hatalomvágy megnyilvánulása?

Bizony, hogy lehet az. Ha pedig az, akkor ez sem bizonyítja, hogy van, egyáltalán lehetséges Isten és az ember között közvetlen kapcsolat; hogy az embernek lelke van, és esetleg az örök élet vár reá…

Van erre bizonyíték? Egyáltalán lehet erre bizonyíték, vagy csak a hit marad?

A látnokok - legyenek azok a bibliai kor prófétái, az egyházak potenciális szentjei, bizonyítottan igazmondó emberek – kinyilatkoztatásai, ugyanígy napjainkban a klinikai halálból visszatértek beszámolói egyaránt lehetnek megváltozott tudatállapotuk élményei, produktumai indukálta bizonyságtevések. Nemcsak elhiszik, nem hazudnak, ó, dehogy, igazat mondanak, mert nem is tudják, hogy a fantáziájuk (és felfokozott várakozásuk, beteljesülés vágyuk) játszik velük.

Az igaz istenhívőnek nem kell bizonyíték. Pontosabban mondva: nem kell más bizonyíték, mert számára Isten világa, valósága (Isten léte, az emberi lélek megléte, az örökélet lehetősége) bizonyosság. Az istenhívőknek számára tehát az, amire bizonyítékokat keresek, bizonyított.

No, de mi lesz velünk, a megátalkodott szkeptikusokkal?

Lehet, hogy ott kell bizonyítékokat keresni, ahol azok, akiknek a hite mély és igaz, ahol ők megtalálták?

Valahol magunkban, mert ott, és csakis ott lelhető fel?

Mivel bizonyított, hogy Isten van, nyilvánvalóan hiszem, hogy van. Hiszek Istenben!

Tehát istenhívő vagyok?

Miért ne (még akkor is, ha például egy katolikus, vagy muszlim azt mondja, hogy mivel Isten olyan, amilyennek ő hiszi, és én nem abban hiszek, akkor nem vagyok az) lennék istenhívő? De hát milyen Istenben hiszek?

Isten milyen?

Mivel térhez és időhöz nem kötött, vagyis öröktől fogva van, és végtelen, én a véges elmémmel teljes egészében meg nem tudhatom, fel nem foghatom. Legfeljebb bizonyos aspektusait. Ha megpróbálok közel kerülni hozzá. Ha megpróbálom a lehetséges határain belül maximálisan megismerni…

Ha azonosulok vele, mármint annyira, amennyire lehet és tudok.

Ha hagyom, hogy megérintsen… [3]

A bizonyítékot (a lélek – eonitás – meglétére és az öröklét lehetőségére) ki-ki saját maga, és kizárólag csak saját maga találhatja meg – végső soron önmagában. Akkor és úgy, ha fenntartás nélkül hisz Istenben. Ha aztán azonosul vele, akkor cáfolhatatlan istentudásra jut.

Akkortól úgymond Isten szemével szemléli (és látja) a világot. Nem lesz tovább gyötrő kérdés, hogy van-e öröklét.

---

[1] Lásd! Máté evangéliuma 5, 1 – 12.

[2] VAN ISTEN!

1.     Föld > naprendszer > Tejút > univerzum van? Van.

2.     Az univerzum anyagi, térben és időben meghatározható (vagyis nem végtelen!); lett, és születésével lett az anyag, a tér és idő.

3.     Az univerzum a legelfogadottabb tudományos elmélet szerint a szingularitásból az ősrobbanással született. Ha netán nem az ősrobbanással, hanem másképpen lett, akkor is az, amiből lett, valahol volt, az univerzum most is valahol van, és lesz, amíg lesz. Nem a semmiben (mivel a semmi nem más, mint valaminek a hiánya), hanem olyasmiben, olyasmin belül, ami nem anyag és nem anyagi energia, idő és tér nélküli, vagyis időtlen és végtelen; ezt mondjuk abszolútumnak.

4.     Az abszolútum tehát nem anyag és nem anyagi, időtlen (öröktől fogva van) és végtelen.

5.     Az abszolút végtelenben, ami lehetséges, az előbb-utóbb megvalósul, bekövetkezik.

6.     Mint mindennek, az abszolútumnak is van lényege (az, hogy nem anyag és nem anyagi, időtlen, végtelen, ennélfogva is teljes), ezen túl legbensőbb lényege (szubsztanciája), és ezt mondjuk Istennek.

7.     Mindezek után hagyd, hogy Isten megérintsen, és számodra is megmutatkozzék.

[3] MEGÉRINT ISTEN

Nemcsak a jó dráma jó előadása, hanem a jó vers, a jó regény olvasása, a művészi szobor, festmény látása is katartikus élményt kelthet az emberben. Ha a festmény monumentális, mint például a Feszty körkép, vagy a Szixtuszi Kápolna freskói esetében, ez a hatás és élmény gyorsabban jelentkezhet és átütőbb is lehet, de ez nem feltétel.

Még barlangrajzok is kiválthatják, különösen az olyanok, mint a dél-franciaországi Lascaux Barlang legkifinomultabb ízlést kielégítő festményei.

A nagy irodalmi, lírai, zenei, tánc-, képzőművészeti, általában a művészeti alkotások, sőt az emberek életét jobbá tevő alkotások misztikus élményt nyújthatnak. De ez talán, vagy elvárhatóan természetes is. Nézzünk meg azonban egy egészséges fa- vagy bokorlevelet, vagy egy virágot. A szerkezetét, erezetét nyilvánvalóan az evolúció alakította, szépsége azonban lenyűgöző, és ingyen kapott ajándék. Ugyanígy szép a bárányfelhőkkel borított ég, a tiszta kék ég, a viharfelhők is, de még – ha nem az ember feje körül csapkod - a villámlás és az égdörgés is.

Az ember kiváltsága ez a képesség és élmény, hogy érzékeli, észreveszi és átélheti mindazt, ami szép, meg persze a rútat, csúfságot is. Sok esetben azonban – pláne mi, a nyugati civilizáció folyton rohanó gyermekei – elmegyünk mellettük úgy, hogy észre sem vesszük. Vagy ugyan érzékeljük, de nem törődünk vele, aminek következtében nem is tud hatni ránk.

Nem kell ahhoz semmi más, csupán nyitottság, hajlandóság, hogy felemelő, magasztos, mondhatni már-már misztikus tapasztalásban legyen részünk. Gazdagság, tulajdon sem kell hozzá, csupán érzékszervek és fogékonyság, érzékenység. Színházba, operába, galériákba, kiállításokra ugyan nem jut, nem is juthat el mindenki, de a természet – a madárcsicsergés, a szél susogása, a fűszálak hajlongása, a víz csobogása – mindnyájunké. Ahhoz sem kell gazdagnak lenni, hogy gyermekünk ránk nevessen és tágra nyílt szemmel, ragaszkodással teli tekintettel szemünkbe nézzen.

De ilyen misztikus pillanat az is, amikor a szerelem fellobban; legyen az valóban egy pillanat alatt, a „meglátni és megszeretni” változat, vagy akár hosszas ismeretség után bekövetkező, berobbanó érzés.

A szeretet… Szeretni végtelenül azt, akit/amit mindennek érzünk, erre csak az ember képes. Az állat is ragaszkodik az ivadékához, a gazdájához, gondozójához, van, amelyik falkabéli társához is, de ez csak ösztön. Az volt eredendően az ősembernél is, majd bekövetkezett a csoda; szeretet lett. És ez a misztikus tudás: a gnózis, szeretni tudni, ami mindenkié lehet; szeretni mást, másokat, gyermekünket, szülénket, társunkat, hazánkat, népünket, jobban szeretni, mint magunkat, ez is a mi isteni ajándékunk.

Add át magad a szeretetnek, és akkor megtapasztalhatod, hogy megérint Isten.

Nem elnyomni, hanem hagyni kell, hogy a velünk született adottság, a szép, a jó érzékelése és tudatosodása működhessen, kibontakozzék, akár a virágba borulásig meghatározó részünk maradjon.

Hagyni kell, hogy a műalkotás, a természet és embertársainkból az, ami jó, hasson ránk.

Hagyni kell, hogy a misztikum, a titok, általa Isten megérintsen, és a lelke elárasszon.

A lehetőség mindenki előtt nyitva áll. Isten mindenkinek megmutatkozik, mindenkit megérint, téged is; csupán észre kell venni, és akkor átélheted a csodát, az istenhitre ébredést…