A HARMADIK FATIMAI TITOK
A L'Osservatore Romano 2000. június 30-i, heti kiadásának szövegéből, Dr.
Diós István által készített fordítás:[5]
"J. M. J.
Az 1917. július
13-án, a fatimai Béke-völgyben kinyilatkoztatott titok harmadik része:
Az én Istenem
iránti engedelmességből - aki Őexcellenciája, a Főtisztelendő leiriai Püspök
úr, valamint Ön és az én szentséges Anyám által adott erre parancsot nekem -
írok Önnek.
A két, már
korábban elmondott rész után Miasszonyunk bal oldalán, egy kicsit magasabban
láttunk egy angyalt, bal kezében lángpallossal; szikrázva lángokat bocsátott ki
magából, mintha föl akarná gyújtani a világot; de a lángok kialudtak, amikor
találkoztak a Miasszonyunk felénk nyújtott jobbjából áradó sugárzással. Az
Angyal jobb kezével a Földre mutatva hangos szóval mondta: 'Bűnbánat, bűnbánat,
bűnbánat!'
http://img.444.hu/izrael_gaza_1.jpg
Egy igen nagy fényességben, ami Isten, láttunk 'valami olyasmit, mintha tükör előtt vonultak volna emberek', láttunk egy fehérbe öltözött püspököt 'akiről úgy gondoltuk, ő a Szentatya'. Sok más püspök, pap, szerzetes és szerzetesnő ment föl egy meredek hegyre, melynek csúcsán nagy kereszt állt fatörzsekből, mintha hántolatlan paratölgy lett volna; a Szentatya, mielőtt odaért, egy félig lerombolt, félig düledező városon ment keresztül botladozó léptekkel, fájdalommal és aggodalommal telve imádkozott az út mentén heverő holtak lelkéért; fölérve a hegy tetejére, térdre borult a nagy kereszt lábánál, és egy csoport katona lőfegyverekkel és nyíllal tüzelve rá, megölte őt.
Ugyanígy
haltak meg egymás után csoportokban a püspökök, papok, szerzetesek és
szerzetesnők, különféle világi emberek, különböző társadalmi osztályokból és
állásokból való férfiak és nők.
Egy igen nagy fényességben, ami Isten, láttunk 'valami olyasmit, mintha tükör előtt vonultak volna emberek', láttunk egy fehérbe öltözött püspököt 'akiről úgy gondoltuk, ő a Szentatya'. Sok más püspök, pap, szerzetes és szerzetesnő ment föl egy meredek hegyre, melynek csúcsán nagy kereszt állt fatörzsekből, mintha hántolatlan paratölgy lett volna; a Szentatya, mielőtt odaért, egy félig lerombolt, félig düledező városon ment keresztül botladozó léptekkel, fájdalommal és aggodalommal telve imádkozott az út mentén heverő holtak lelkéért; fölérve a hegy tetejére, térdre borult a nagy kereszt lábánál, és egy csoport katona lőfegyverekkel és nyíllal tüzelve rá, megölte őt.
|
A kereszt két
szára alatt két angyal állt, mindegyiknél kristály öntözőkanna, melybe
összegyűjtötték a vértanúk vérét, s öntözték vele az Istenhez közeledő lelkeket.
Kelt Tuyban,
1944. március 1."
Nagy cikk remélem, hogy több a munkád. Megosztja a tartalmat a Facebook és a hírek terjesztése
VálaszTörlés