Sirám a szülékhez

Atyám az Isten,

Anyám a Föld,

Lelkem Isten adta,

Testem a Föld.

Szeretlek Isten, atyám,

Szeretlek Föld, anyám.

Ti is? – Lehet, talán.

Persze, hogyne, igazán.

Szól Ég, s Föld üzenete:

Ha jó leszel emberke.

Ilyen-olyan üzenet,

Dodonai ígéret.

Ködösít a szófacsaró,

Rókalelkű álhírhozó.

Kijelenti: üzentétek,

Ez lett most az igétek,

Vegyétek és egyétek.

Becses, íme, eme kincs,

Vita pedig tovább nincs.

Ilyen lenne prófétátok?

Jobb híján rábíztátok?

Felkentétek,

Megbíztátok

A zavart zörgetőket,

A Sátán-követőket,

Álságos papokat,

Struktúra rabokat,

Tudásferdítőket,

Kókler térítőket?

Bennük vagytok,

Egyek vagytok?

Vagy netán csak

Így mulattok?

Süvít az űr, vagy kong,

Reng, döng, vagy bong,

Hozzá nem szólhatok,

Erről mit sem tudhatok,

Hisz’ a Ti dolgotok.

És csak hadakoztok.

Ígérettel és ijesztéssel,

Félelemmel, fenyítéssel,

A végzettel dobálóztok.

Győzni?

Győzni nem tudtok,

Vesztes csak rémült fiatok.

Mily’ szülék vagytok,

Kik alig adtok,

De mindent akartok?

Atyám, ki megparancsoltad,

Hogy szeresselek, nem tudod,

Parancsra szeretni nem lehet?

Anyám, ki föltártad dús kebledet,

Belém ültetted spontán kedvemet,

És néha juttatsz egy keveset,

De inkább csak húzkodod,

Mézzel mázolt madzagod.

És folyton fülembe suttogod:

Lehet, tiéd, ha Őt elhagyod.

Atyám, mert én tudni akarok,

Eredendő bűnben maradok?

Netán hagyod így mondani?

Kit kell akkor megfeszíteni?

Engem, ki úgy lettem, vagyok,

Milyenné tettetek, hagytatok?

Csalfa és gonosz vagy anyám,

Vágyad az én bőrömre megy.

Holott Te aztán jól tudhatod,

Tenurad el nem pusztíthatod.

Ott voltál, ott fogantál Te is,

Tudhattad már eleitől fogva,

Isten ád, vesz, bánt, s ver is.

Akkor lökött ki magából,

Gondolom,

És lettél anyag, tér és idő,

(Majd lett belőletek, mi élő)

Ahogy rájött, nem kerek a kör,

Mert átokká vált kába része,

Dermesztő, és hatalomra tör.

Mikor már könyörgök,

Nyöszörgök,

Atyám, segíts!

Akkor segíts,

Hisz’ megmutattad

A Tudás Fáját;

Majd megtiltottad,

Látni sem hagytad,

Ősömet átokkal sújtottad,

Édenedből kitiltottad.

Te mégis azt mondod,

Gondolom,

Ember, szabadságod

Nem csorbítom.

Én nem értem, mert nem érthetem,

Mit műveltek velem, de nélkülem.

Atyám, vedd vissza ízedet, lelkemet,

Engedd át anyámnak izgága testemet.

Én nem akarok végtelen harcotok,

Fölényre törő kozmikus nászotok

Rothadásra ítéltetett gyümölcse,

Isten folyton tévelygő gyermeke,

Az anyag tudattal megvert terméke,

Rejtőzködő önző szülék játékszere

Lenni,

Kit oly könnyű nektek

Elveszejteni.

Igenis, én szeretek élni,

Akarok tovább is lenni.

Szeretnék teremteni,

Szeretnék csak szeretni.

Szépen szerelmeskedni,

Víg pulyákat nemzeni.

Szeretnék áldott lenni,

Szeretnék nem ártani.

Szeretnék szépen élni.

Sőt, persze, és csak,

És csakis élni.

És ivadékaitokat,

Másokat,

Boldognak tudni.

De legalább

Élni hagyni.