„Együtt többre
megyünk!”
A
Buta és a Bölcs Ember
Még az „átkosban” történt, amikor a parasztember nem
köthetett biztosítást jégverésre, mivel nem is volt ilyen biztosítási
konstrukció, meg talán pénze sem lett volna rá, és persze bekövetkezett a kár.
A több holdnyi (akkor még nem hektárban, hanem kataszteri holdban számoltak)
kukorica nagyobb része, és vele a szántástól, vetéstől a kapáláson át a
termőföldbe ölt sok-sok munka egyik óráról a másikra kárba veszett.
Nagy kár volt ez; gazdánk és családja létét veszélyeztette,
hiszen nemigen volt kitartásuk, ráadásul a rákosista szocializmus előírta
beszolgáltatást minden ellenére teljesíteni kellett.
Gazdánk a tábla széléről nézte a szakadozott levelű, törött
szárú, zöld helyett lassanként barnába váltó kukoricást. Nem sírt, egy csöppnyi
könnyet nem hullatott, hiszen férfiember volt. Csak elkomorodott. Bement – az
igazsághoz tartozik, hogy inkább csak botorkált – a tábla közepére.
Ott aztán a még épen maradt kukoricaszárat tövestől tépkedni
kezdte ki a földből. Messzire hajította, amennyire csak tudta. Néha fölnézett
az égre, ahonnét már eltakarodtak a viharfelhők, a Nap is kisütött, mintha
semmi sem történt volna.
Talán ez a hirtelen égi váltás volt az utolsó csöpp a
méreggel teli pohárban. A gazda a kemény munkában szikkadt bőrű kezét ökölbe
szorította, majd az égre emelte.
„Együtt többre megyünk!” – kiáltott föl az Istennek.
Összeszűkült szemmel mérgesen nézett fölfelé, majd lehajolt, és tovább tépdeste
kifelé a kukoricát, aminek számukra az életet kellett volna jelentenie.
K.
A
jégverés, a jégeső, az eső, a vihar, a felhőszakadás, és így tovább,
tulajdonképpen természeti, fizikai, anyagi jelenség. Esemény, történés,
megnyilvánulás. Mi köze ennek az istenhez, megszemélyesítve mondva, gondolva,
Istenhez? Vagy Istennek a jégesőhöz? Netán Isten csinálta, rendezte, verette el
jéggel a szegény parasztember kukoricását? Megbüntette, mert vétkezett? És
akkor azét is jéggel verette, aki viszont vétlen volt?
B.
H. Nem
hiszem, sőt biztos vagyok abban, hogy nem Isten büntette azt a bizonyos gazdát.
De a természet, vagy a sors sem büntette. A jégeső, és minden természeti,
anyagi jelenség, folyamat, történés azonban mégsem független Istentől.
K. Tehát, ha nem
büntetés, nem is jutalom, de mégis kapcsolódik a természetfölöttihez,
nevezetesen Istenhez, akkor Isten akár megakadályozhatta volna?
B.
H. Talán…
Én nem tudom… Előbb azonban
nézzük meg, hogy valójában mi is ez a példaként felhozott jégeső. Mit tudhatunk
meg róla a wikiből? Nos, „A jégeső
a csapadék
egy olyan formája, ami akkor alakul ki, amikor a zivatarban
jelenlevő feláramlások a légkör extrém hideg rétegeibe esőcseppeket szállítanak
magukkal, ahol azok szilárd halmazállapotúvá fagynak és a kialakuló jégszemek a
zivatar leáramlásába kerülve a felszínre hullanak. A jégeső jéggömbök vagy
szabálytalan jégrögök formájában, mindig konvektív felhőből - legtöbbször Cumulonimbusból
(zivatarfelhőből) - hulló csapadék. Akkor beszélünk jégesőről, ha a jégdarabok
átmérője eléri vagy meghaladja az 5 mm-t. Ennél kisebb méret esetén jégdaráról
van szó. A zivatarok többségében kialakulnak jégszemek, csak az esetek egy
részében ezek a felszínre érve elolvadnak. Azt, hogy kialakul-e jégeső, az a körülmény
dönti el, hogy a felhőben a jégszemek mennyire tudnak megnőni, egy bizonyos
mérethatár fölött ugyanis a jégszem már nem képes elolvadni a zuhanás közben,
és a talajra szilárd halmazállapotban hullik.” [i]
K.
Világos;
a jégeső, de már maga a csapadék is jég nélkül tisztán természeti jelenség, ami
fizikai törvények, törvényszerűségek szerint jön létre, majd hull, esik,
csapódik a földre. Úgy mondjuk ugyan, hogy a felhők az égen vannak, de hát ezen
senki sem a bibliai, vagy vallási értelemben vett eget, illetve mennyet,
mennyországot érti, hanem a Föld légkörét. Semmi köze az éghez, a mennyhez,
mennyországhoz. Akkor viszont hogyan kapcsolódik Istenhez? Hogy-hogy mégsem
független Istentől?
B.
H. Nemcsak
jégeső, az eső, a hó, a csapadék, hanem a gravitáció, a Newton által felismert
és megfogalmazott törvények, minden anyagi, fizikai, biológiai törvény és
törvényszerűség, természetesen maga az evolúció is kapcsolódik. Akár úgy is
mondhatjuk, hogy mindezek Isten törvényei és törvényszerűségei… Működésük, érvényesülésük
egyben a láthatatlan Isten látható megmutatkozása.
K. Ezek
természeti, anyagi, földi, szélesítve a kört, univerzumi törvények. Az anyagi
világmindenség törvényei és törvényszerűségei. Isten tehát nem más, mint az
univerzum? Isten a világmindenség?
B.
H. Világos
és egyértelmű, hogy az anyagi, fizikai, biológiai törvények és
törvényszerűségek az anyag jellemzői…
K. Vagyis
anyagiak.
B.
H.
Az ősrobbanás elmélet szerint „A robbanást követően
elképzelhetetlenül rövid idő alatt kialakultak az anyagi világ jelenlegi
építőköveinek tartott kvarkok, elektronok és ezek antirészecskéi. Ezeket
követte a nehéz nukleonok (protonok, neutronok és antirészecskéik) kialakulása.”[ii] A kvarkoknak, mint az anyag legalapvetőbb építőköveire is
jellemző például a gravitáció? Miért ne? De a kvarkok is csak az ősrobbanást
követően lettek. Jó, ami előtte volt, azt nevezhetjük ősanyagnak, és
kijelenthetjük, hogy a gravitáció az ősanyag jellemzője. Bizonyítani ugyan nem
tudjuk, ahogy még azt sem, hogy milyen ez az ősanyag, de azt nyugodt szívvel
állíthatjuk, hogy valamilyen rá jellemző, tehát anyaginak is nevezhető törvény,
törvényszerűség szerint van és „mozog” akár öröktől fogva, ahogy a materialista
filozófia állítja.
K. Tehát az anyagi
törvények öröktől fogva vannak…
B. H. Jó, maradjunk
ebben. Tudsz-e válaszolni arra, hogy ahol nincs anyag…
K. Mindenhol van!
B. H. Tévedés,
mert még az anyagi univerzumban sincs mindenhol, és egyáltalán nincs azon túl…
Nézzük azonban előbb az anyag definícióját. „A köznapi használat szerint anyagok: a
tömeggel és térfogattal rendelkező dolgok. A fizikai és kémiai általános
anyagdefiníció szerint: anyagok az atomok, a molekulák és ezek építőelemei (részecskék és erőterek). A modern
fizikában anyag minden, ami
elemi fermionokat tartalmaz (mivel a fermionokra
jellemző a Pauli-féle kizárás, vagyis két anyagrészecske nem veheti
fel ugyanazt a térbeli helyzetet).”[iii]
Tehát részecskék…
K. Igen,
anyagrészecskék; és akkor mi van?
B. H. Inkább így: mi
van, és mi nincs? A részecskék
között nyilvánvalóan tehát nincs anyag, viszont az anyagi törvények,
törvényszerűségek ott is érvényesek, csak hát nem érvényesülnek. A láthatatlan,
behatárolhatatlan, megfoghatatlan törvények és törvényszerűségek mindenütt
vannak, ott vannak. Örökké láthatatlanok, s majd csak a működésük, eredménye,
következménye lesz látható, mérhető, vizsgálható. Így, ezáltal mutatkoznak meg.
K. Nem vitatkozom,
ebben egyetértünk.
B. H. Van azonban egy
másik nagy kérdés is. Nevezetesen, hogy az univerzum tágul, vagyis nem
végtelen. Nem abszolút végtelen, hiszen, ha az lenne, akkor mindenütt lenne, és
nem tudna, nem is kellene tágulnia. Az ősrobbanás elmélet szerint eredendően
végtelenül összepréselődött, úgynevezett szinguláris állapotban volt. Csak hát
ez, legyen akármekkora, hol volt? A semmiben? Semmi, mint olyan, nincs, a semmi
csak valaminek a hiányát jelenti. Tehát valahol volt, jelenlegi állapotában is
van, és lesz, amíg lesz. De hol? Nos, erre a válasz, hogy az abszolútumban.
Ebből következik viszont, hogy az abszolútum valóban örök és végtelen. Abszolút
végtelen.
K. Hm…
B. H. Az anyagi
törvények, törvényszerűségek az anyagban érvényesülnek, de nemcsak az anyagban,
az anyagi világban vannak, hanem az anyagon, az anyagi világon túl, azon kívül
is vannak. Ne felejtsük: ha nincs anyag, mint törvény, mint elv, azok akkor is
vannak.
K. Tehát az
abszolútumban lévő, vagyis az anyagtalan végtelenségben, mondhatni mindenségben
lévő úgynevezett anyagi törvények, törvényszerűségek alapján jött létre,
legalábbis alakult és alakul az anyag és az anyagi világ. Idáig rendben,
legalábbis elfogadható álláspont. Csak hát mi köze van mindennek Istenhez, vagy
Istennek mindehhez?
B. H. Istent ugyan
senki, legalábbis ember még nem látta, teljességében, mivel végtelen, föl nem
foghatta, mégis sokféle meghatározása, leírása született. Akár jók, vagy
kevésbé jók, pontosak vagy kevésbé pontosak ezek, semmiképpen sem hiánytalan
definíciók. A leginkább egzaktnak mondható a filozófiai, miszerint Isten az abszolútum szubsztanciája, magyarán
a legbensőbb lényege. Tehát Isten nem választható el az abszolútumtól, és
az abszolútum Istentől. Ebből (is) következik, hogy az úgynevezett anyagi
törvények és törvényszerűségek, mivel forrás- és lelőhelyük szerint
abszolútumiak, s mint mindennek, ami abszolútumi, ahhoz úgymond köze van az
abszolútum legbensőbb lényegének, ez alól nyilvánvalóan az anyagi törvények és
törvényszerűségek sem kivételek.
K. Isten netán, ha
úgy gondolja, alkalmazza, érvényesíti ezeket a törvényeket, máskor meg nem?
Vagy nem így jár el, de megtehetné?
B. H. Nem tudom, hogy
Isten mit gondol, hogyan gondolkodik, azt sem, hogy megtehetné-e, vagy sem…
Illetve, ha meg is tehetné, minden bizonnyal nem teszi, mert attól fölborulna a
rend és a rendszer. A világegyetemet működtető, működését szabályozó törvények
és törvényszerűségek, beleértve természetesen nemcsak a biológiai, hanem a
társadalmi evolúciót is, rendszert alkotnak, amelynek egyes elemei egymáshoz
kapcsolódnak, egymásra épülnek, és így képeznek működő egészet. Így
következhet, következik be, hogy például, amikor a légkör alakulása alapján
jégesőnek kell esnie, akkor jégeső esik…
K. És ez lenne
Isten megmutatkozása? A jégeső? A rombolás?
B. H. Az okozott kár
már következmény, de eredendően maga a jégeső, az igen, az Isten
megmutatkozása, ahogy minden természeti jelenség, maga a természet is az.
Mondom: eredendően. Amióta azonban az ember él, műveli a földet, vagy
elhanyagolja annak művelését, mióta kitermeli a Föld kincseit, mióta ipari
üzemeket működtet, és ezek ilyen-olyan hatással vannak a természetre, azóta
Isten és az ember megmutatkozásáról van szó. Az emberi beavatkozás nélküli
természet tisztán Isten megmutatkozása, a változást kiváltó emberi beavatkozás
esetén meg Isten és az ember megmutatkozása.
K. Tehát, ha az
anyagi világot látjuk, az emberi beavatkozás nélküli világot, az őstermészetet,
akkor tulajdonképpen Istent látjuk?
B. H. Nem ezt
mondtam, hanem azt, hogy abban megmutatkozik Isten. Természetesen
megmutatkoznak benne az anyagi világ törvényei, törvényszerűségei is. Ha például egy
építész elkészíti egy ház tervrajzát, majd azt felépítik, megmutatkozik benne a
tervező? Ha egy szobrász megalkot egy szobrot, legyen az akár csodálatos, akár
formabontó, egyesek, vagy sokak szemében ronda, a szoborban a művész
megmutatkozott? Nevezhetjük az alkotást, az eredményt az alkotó
megmutatkozásának? Igen. Akkor ugyanígy az anyagi világot is Isten
megmutatkozásának, hiszen az a mindenütt jelenlévő anyagi törvények és
törvényszerűségek működése, érvényesülése szerint olyan, amilyen.
K. Akkor mégis
csak Isten bocsátotta a szegény parasztember kukoricására a jégesőt?
B.
H.
Ó, de egyszerű válasz lenne, hogy igen, Isten büntetése, és akkor a gonosz
lelkek esetleg megrettennének, vagy nem, a hiszékenyek meg elhinnék, és
megígérnék, hogy ezután jók lesznek. A vallások nagyrészt ezzel, így
fegyelmeznek, ijesztgetnek, valójában manipulálnak, mert ez az egész nem így
működik. Hogy Isten akarja-e, vagy sem a természeti csapások bekövetkezését,
azt én nem tudom, és úgy vélem, hogy nincs emberfia, aki tudná, de tény, hogy
megtörténnek. Az is tény, hogy a természeti csapás, mint okozatnak az okát a
tudomány ma már a legtöbb esetben tökéletes pontossággal kimutatja. Ne
felejtsük azonban: a természeti csapások ellen még az állatok is tudnak
védekezni, és védekeznek is, ha nincs baj az ösztöneikkel. Az ember pedig pláne
tud. Az embernek ráadásul van önálló akarata. Az élőlények közül egyedül csak
az embernek van önálló akarata.
K.
Istentől
független önálló akarata?
B.
H. Nem
igazán, mert az úgynevezett anyagi, természeti törvényeket, törvényszerűségeket
muszáj figyelembe vennünk. Tehát az önálló akaratunk nem abszolút önálló. Nem
tehetünk bármit. Akarhatunk tenni, akarhatunk akár aranyat is csinálni, vagy az
égre szállni a kezünket lebegtetve, de az eredmény, a következmény már nem
tőlünk függ. Az önálló akarat tulajdonképpen azt jelenti, hogy ellentétben a
többi élőlénnyel, bennünket nemcsak az ösztöneink befolyásolnak és irányítanak,
hanem azoktól függetlenül dönthetünk és cselekedhetünk. Az önálló akarat
azonban nem egy fölösleges, haszontalan ajándék, vagy lehetőség, hanem olyan
adottság, képesség, amivel nemcsak élni lehet, hanem szükség szerint élni kell,
és az ember, legyen akár link, gonosz, rossz vagy jó, buta vagy bölcs, vagy a
két véglet között bármilyen, él is vele. A világunkat közösen alakítjuk. Isten
a törvényei, törvényszerűségei révén, mi pedig úgy, hogy beavatkozunk. Amíg
azonban nem volt ember, a természet, a világ az élőlényeivel olyan volt,
amilyen. Se nem jó, se nem rossz. Lehetőség volt, hogy ilyen vagy olyan legyen,
de föl sem merült, mivel nem volt ember, aki fölvetette volna, hogy jó vagy
rossz-e, szép vagy ronda-e. A minősítés már emberi. A világ tehát egyrészt
Isten, másrészt az ember megmutatkozása… De hogy a „semleges” világ olyan lett
és lesz, amilyen, tehát jó vagy rossz, vagy a kettő között valamilyen, azt az
ember már saját magának köszönheti. Amennyiben nem tetszik, azért nem Istent,
hanem a beavatkozó embert okulhatja, szélsőséges esetben átkozhatja…
