2017. május 8., hétfő

Üzenetek



Részlet Az igazságot Mária Magdalénának! című kötetből




Hóseás próféta könyve 4. rész

  1. Halljátok meg az Úrnak beszédét Izráel fiai, mert pere van az Úrnak a földnek lakóival, mert nincs igazság és nincsen szeretet és nincsen Istennek ismerete a földön.
  2. Hamisan esküsznek és hazudnak és gyilkolnak és lopnak és paráználkodnak, betörnek és egyik vér a másikat éri.
  3. Azért búsul a föld és elerőtlenül minden, a mi azon lakik, a mező vada és az ég madara egyaránt, bizony a tenger halai is elveszíttetnek.
  4. Mindazáltal senki se perlekedjék, és senki se feddőzzék! hiszen a te néped olyan, mint azok, a kik a pappal czivódnak.
  5. De elesel nappal, és elesik veled a próféta is éjjel; anyádat is elveszítem.
  6. Elvész az én népem, mivelhogy tudomány nélkül való. Mivelhogy te megvetetted a tudományt, én is megvetlek téged, hogy papom ne légy. És mivelhogy elfeledkeztél Istened törvényéről, elfeledkezem én is a te fiaidról.
  7. Mennél számosabbak lettek, annál inkább vétkeztek ellenem; de gyalázatra fordítom dicsőségöket!
  8. Népem vétkéből élősködnek ők és bűneik után áhítozik lelkök.
  9. De úgy jár a pap is, mint a nép; megbüntetem őket az ő útaikért, és megfizetek néki cselekedeteiért.
  10. Esznek majd, de meg nem elégesznek; fajtalankodnak, de nem szaporodnak, mert megszüntek az Úrra vigyázni.
  11. Paráznaság, bor és must elveszi az észt!
  12. Népem az ő bálványát kérdezi, és az ő pálczája mond néki jövendőt; mert a fajtalanság lelke megtéveszt, és paráználkodnak az ő Istenök megett.
  13. A hegyek tetején áldoznak és a halmokon füstölnek: a cserfa, a nyárfa és a tölgyfa alatt, mert kedves annak az árnyéka. Ezért paráználkodnak a ti leányaitok, és házasságtörők a ti menyeitek.
  14. Nem büntetem meg leányaitokat, hogy paráználkodnak, menyeiteket sem, hogy házasságtörők, mert ők magok is félremennek a paráznákkal és áldoznak a kurvákkal. De az értelmetlen nép elbukik.
  15. Ha te paráználkodol is Izráel, csak a Júda ne vétkezzék! És ne járjatok Gilgálba, és ne menjetek fel Beth-Avenbe! és ne esküdjetek így: Él az Úr!
  16. Mert szilajkodik Izráel mint a szilaj üsző; most tágas földön legelteti őket az Úr, mint a bárányt.
  17. Bálványokkal szövetkezett Efraim; hagyd hát magára!
  18. Ivásuk elfajult, untalan paráználkodnak; igen szeretik pajzsaik a gyalázatot.
  19. Szárnyaihoz köti őt a szélvész, és megszégyenülnek áldozataik miatt. (Károli fordítás)

Dániel próféta könyve 12. rész

  1. És abban az időben felkél Mihály, a nagy fejedelem, a ki a te néped fiaiért áll, mert nyomorúságos idő lesz, a milyen nem volt attól fogva, hogy nép kezdett lenni, mindezideig. És abban az időben megszabadul a te néped; a ki csak beírva találtatik a könyvben.
  2. És sokan azok közül, a kik alusznak a föld porában, felserkennek, némelyek örök életre, némelyek pedig gyalázatra és örökkévaló útálatosságra.
  3. Az értelmesek pedig fénylenek, mint az égnek fényessége; és a kik sokakat az igazságra visznek, miként a csillagok örökkön örökké.
  4. Te pedig, Dániel, zárd be e beszédeket, és pecsételd be a könyvet a végső időig: tudakozzák majd sokan, és nagyobbá lesz a tudás.
  5. És széttekinték én, Dániel, és ímé másik kettő álla ott, egyik a folyóvíz partján innét, a másik túl a folyóvíz partján.
  6. És mondá egyik a gyolcsba öltözött férfiúnak, a ki a folyóvíz felett vala: Mikor lesz végök e csudadolgoknak?
  7. És hallám a gyolcsba öltözött férfiút, a ki a folyóvíz felett vala, hogy felemelé az ő jobb kezét és bal kezét az ég felé, és megesküvék az örökké élőre, hogy ideig, időkig és fél időig, és mikor elvégezik a szent nép erejének rontását, mindezek elvégeztetnek.
  8. Én pedig hallám ezt, de nem értém, és mondám: Uram, mi lesz ezeknek vége?
  9. És monda: Menj el Dániel, mert be vannak zárva és pecsételve e beszédek a vég idejéig.
  10. Megtisztulnak, megfehérednek és megpróbáltatnak sokan, az istentelenek pedig istentelenül cselekesznek, és az istentelenek közül senki sem érti; de az értelmesek értik,
  11. És az időtől fogva, hogy elvétetik a mindennapi áldozat, és feltétetik a pusztító útálatosság, ezerkétszáz és kilenczven nap lesz.
  12. Boldog, a ki várja és megéri az ezerháromszáz és harminczöt napot.
  13. Te pedig menj el a vég felé; és majd nyugszol, és felkelsz a te sorsodra a napoknak végén. (Károli fordítás)

Jelenések könyve 16. rész

  1. És hallék nagy szózatot a templomból, a mely mondja vala a hét angyalnak: Menjetek el és töltsétek ki a földre az Isten haragjának hét poharát.
  2. Elméne azért az első, és kitölté az ő poharát a földre; és támada gonosz és ártalmas fekély azokon az embereken, a kiken vala a fenevad bélyege, és a kik imádják vala annak képét.
  3. A másik angyal is kitölté az ő poharát a tengerbe; és olyanná lőn, mint a halott vére; és minden élő állat meghala a tengerben.
  4. A harmadik angyal is kitölté az ő poharát a folyóvizekbe és a vizek forrásaiba; és lőn vér.
  5. És hallám, hogy a vizek angyala ezt mondja vala: Igaz vagy Uram, a ki vagy és a ki valál, te Szent, hogy ezeket ítélted;
  6. Mivelhogy szentek és próféták vérét ontották, vért adál nékik inni; mert méltók arra.
  7. És hallám, hogy más az oltárról ezt mondja vala: Jól van Uram, mindenható Isten, igazak és igazságosak a te ítéleteid.
  8. A negyedik angyal is kitölté az ő poharát a napra; és adaték annak, hogy az embereket tikkaszsza tűzzel.
  9. És tikkadának az emberek nagy hévséggel; és az Istennek nevét káromlák, a kinek hatalma vala e csapásokon; és nem térének meg, hogy neki dicsőséget adjanak.
  10. Az ötödik angyal is kitölté az ő poharát a fenevad királyiszékére; és lőn az ő országa setét; és rágják vala az ő nyelvöket a kín miatt,
  11. És káromlák a menny Istenét az ő kínjaik és fekélyeik miatt; és meg nem térének az ő cselekedeteikből.
  12. A hatodik angyal is kitölté az ő poharát a nagy folyóvízre, az Eufrátesre; és kiszárada annak vize, hogy a napkelet felől jövő királyoknak út készíttessék.
  13. És láték a sárkány szájából és a fenevad szájából és a hamis próféta szájából három tisztátalan lelket kijőni, a békákhoz hasonlókat;
  14. Mert ördögi lelkek azok, a kik jeleket tesznek; a kik elmennek a földnek és az egész világnak királyaihoz, hogy egybe gyűjtsék azokat a mindenható Isten ama nagy napjának viadalára.
  15. (Imé eljövök, mint a tolvaj. Boldog, a ki vigyáz és őrzi az ő ruháit, hogy mezítelenen ne járjon, és meg ne lássák az ő rútságát.)
  16. Egybegyűjték azért őket a helyre, a melyet zsidóul Armageddonnak neveznek.
  17. A hetedik angyal is kitölté az ő poharát a levegőégre; és nagy szózat jöve ki a mennyei templomból a királyiszéktől, a mely ezt mondja vala: Meglett!
  18. És lőnek zendülések és mennydörgések és villámlások; és lőn nagy földindulás, a milyen nem volt, mióta az emberek a földön vannak, ilyen földindulás, ilyen nagy.
  19. És a nagy város három részre szakada, és a pogányok városai elesének; és a nagy Babilon megemlítteték az Isten előtt, hogy adjon annak inni az ő búsult haragja borának poharából.
  20. És minden sziget elmúlék, és hegyek nem találtatának többé.
  21. És nagy jégeső, mint egy-egy tálentom, szálla az égből az emberekre; és káromlák az Istent az emberek a jégeső csapásáért; mert annak csapása felette nagy. (Károli fordítás)

A harmadik fatimai titok

 


A látnok Lúcia nővér levele:
"J. M. J.
Az 1917. július 13-án, a fatimai Béke-völgyben kinyilatkoztatott titok harmadik része:
Az én Istenem iránti engedelmességből - aki Őexcellenciája, a Főtisztelendő leiriai Püspök úr, valamint Ön és az én szentséges Anyám által adott erre parancsot nekem - írok Önnek.
A két, már korábban elmondott rész után Miasszonyunk bal oldalán, egy kicsit magasabban láttunk egy angyalt, bal kezében lángpallossal; szikrázva lángokat bocsátott ki magából, mintha föl akarná gyújtani a világot; de a lángok kialudtak, amikor találkoztak a Miasszonyunk felénk nyújtott jobbjából áradó sugárzással. Az Angyal jobb kezével a Földre mutatva hangos szóval mondta: 'Bűnbánat, bűnbánat, bűnbánat!'
Egy igen nagy fényességben, ami Isten, láttunk 'valami olyasmit, mintha tükör előtt vonultak volna emberek', láttunk egy fehérbe öltözött püspököt 'akiről úgy gondoltuk, ő a Szentatya'. Sok más püspök, pap, szerzetes és szerzetesnő ment föl egy meredek hegyre, melynek csúcsán nagy kereszt állt fatörzsekből, mintha hántolatlan paratölgy lett volna; a Szentatya, mielőtt odaért, egy félig lerombolt, félig düledező városon ment keresztül botladozó léptekkel, fájdalommal és aggodalommal telve imádkozott az út mentén heverő holtak lelkéért; fölérve a hegy tetejére, térdre borult a nagy kereszt lábánál, és egy csoport katona lőfegyverekkel és nyíllal tüzelve rá, megölte őt. Ugyanígy haltak meg egymás után csoportokban a püspökök, papok, szerzetesek és szerzetesnők, különféle világi emberek, különböző társadalmi osztályokból és állásokból való férfiak és nők.
A kereszt két szára alatt két angyal állt, mindegyiknél kristály öntözőkanna, melybe összegyűjtötték a vértanúk vérét, s öntözték vele az Istenhez közeledő lelkeket.
Kelt Tuyban, 1944. március 1." (A L'Osservatore Romano 2000. június 30-i, heti kiadásának szövegéből, Dr. Diós István által készített fordítás)
¯¯¯
(…) „Imádkozzunk, hogy soha ne kövessünk el olyan bűnt, ami miatt Isten megvonja tőlünk a tisztánlátás, a mérséklet és a valódi engedelmesség kegyelmét, és azt az ajándékát, hogy tisztán felismerjük akaratát és sugallatát.”

Imádkoznak?
Sikeresen imádkoznak?

2017. május 7., vasárnap

Szente Pál MENNYEI VARÁZSLAT: Nyitott társadalom és a tőke

Szente Pál MENNYEI VARÁZSLAT: Nyitott társadalom és a tőke: Tulajdonképpen milyen a nyitott társadalom ? Kis János (filozófus és a jobb létre szenderült SZDSZ egyik alapító atyja) szerint „M...

Nyitott társadalom és a tőke



Tulajdonképpen milyen a nyitott társadalom?
Kis János (filozófus és a jobb létre szenderült SZDSZ egyik alapító atyja) szerint
„Mi a nyitott társadalom? Röviden, nyitottnak nevezünk egy társadalmat, ha az pluralista, ha tiszteli és óvja tagjainak autonómiáját, és ha a kritika szelleme hatja át. Pluralizmuson az együttélő hitek, világnézetek, életfelfogások, kultúrák szabad sokféleségét értjük. Nyitott társadalomban egyetlen vallás, egyetlen világnézet, életfelfogás, egyetlen kultúra sem törekedhet kizárólagosságra. Az autonómiáról szólva arra az alapvető jogunkra gondolunk, hogy magunk döntsük el, milyen meggyőződésekkel, milyen kulturális mintákkal azonosulunk, és milyen célok jegyében vezetjük életünket. A kritikai szellem elevensége pedig arra utal, hogy az egyén választási szabadsága nem relativizmuson és az észérvek elutasításán alapszik, hanem szakadatlan, gyakran éles vitával jár együtt. Nyitott társadalomban nincsenek tévedhetetlen tekintélyek, akik eldöntenék helyettünk, hogy mi az igaz, a jó és a helyes. Minden nézetnek az érvek és ellenérvek összecsapásában kell helytállnia magáért. Minden nézetről kiderülhet, hogy téves.” (1)
[Rendben, tetszetős, legalábbis nagyvonalakban, de nem tudom megállni, hogy ne fűzzek némi – talán rosszmájú – megjegyzést Kis úr megállapításaihoz. Ugyanott ugyanis ezt is írta többek között: „George Bushból nem lesz totalitárius diktátor. Mandátumát demokratikus választáson kapta, és mandátumának lejártakor is lesznek demokratikus választások. De hogy a pluralista, toleráns és kritikai szellemű társadalom ideálja közben milyen súlyos és mennyire maradandó károkat fog elszenvedni, azt ma még nem tudjuk. Nagyobbrészt nem is rajtunk, nem a külvilágon múlik, persze. Azonban múlik a külvilágon is. Bushnak ma erősebb a belső mandátuma, mint négy éve volt. De a külső mandátuma jóval gyengébb. A világközvélemény ellene szavazott. Még egy háborút az amerikai hadsereg és az amerikai gazdaság nem bír el. Az Egyesült Államoknak új szövetségesekre van szüksége, de egyelőre csak szövetségeseket veszít. Újraválasztása utáni első beszédeinek egyikében Bush elnök azt nyilatkozta, hogy a következő ciklusban közeledni kíván Európához. Európának tehát megnövekszik a mozgástere.”
Nos: 
1. Hitler is demokratikus választáson jutott a mandátumához… 
2. George Bushból nemcsak totalitárius, hanem semmilyen diktátor nem lett hál’ Istennek, de… 
3. az őt felváltó Barack Obama nem hagyott föl a háborúskodással; ígérete és Nobel-békedíja ellenére nem valósította meg teljesen az iraki és afganisztáni kivonulást, „ráadásul” kommandósokat küldött Szíriába.(2) És „felfutatta” az ígéretei ellenére civil áldozatokat is szedő úgynevezett drónháborút… (3) Konklúzió: ahogy én sem, Kis úr sem tévedhetetlen…]  

Lépjünk tovább.


„A nyílt társadalom csak úgy létezhet, ha az emberek megmondhatják véleményüket a hatalomnak. Szükség van arra, hogy törvény garantálja a szólás-, a sajtó- és a gyülekezési szabadságot, valamint más jogokat és szabadságokat, amelyek felhatalmazzák az embereket, hogy megvédjék magukat a hatalom visszaélésével szemben, és ehhez a védelemhez az igazságszolgáltatást is igénybe vegyék” – fejtette ki Soros György 2009 októberében a Közép-európai Egyetem budapesti előadás-sorozatának keretében. Ki ne tudna ezzel a szöveggel egyetérteni, amely tényleg az igazi demokrácia?” (4)

Amíg az igazi demokráciáról van szó.
De…!
A „Soros-féle” nyitott társadalom egyben nyitott gazdaságot is jelent. Vagyis a munkaerő és a tőke szabadságát, más szavakkal szabad (ide-oda) áramlását. (5)
Ez is jól hangzik.
Csakhogy melyik hazai, magyar, akár EU-s kis- vagy akár középvállalkozó tud, mondjuk az USA-ban érvényesülni?
Ó, mehet oda (ha mehet), aztán napok alatt elbukik.
Ezzel szemben a multinacionális tőke számára a határ a csillagos ég…

Szóval itt (a nyitott társadalom szlogen sorai és részletei közt) az ördög elrejtve.

A hívő - a teista - ember számára a tolerancia és a pluralizmus nemcsak vonzó lehet, hanem egyszerűen kívánatos, és talán még akkor is elviselhető, ha az ateizmus és a többisten-hit iránti türelem is értendő alatta. Jó, hogy a nyitott társadalomban – Kis Jánossal egyetértve – „egyetlen vallás, egyetlen világnézet, életfelfogás, egyetlen kultúra sem törekedhet kizárólagosságra”. Ne legyen kötelező semmilyen vallás; de még illendőségből se kelljen egyiket sem követni.
Csak hát a nyitott társadalmi struktúra nem emel gátakat az eszmék (legyenek azok akár megtévesztőek, sőt uszítóak) terjesztése elé sem, lehetővé téve ezzel, hogy a szabadság szabadosságba csapjon át. 
Örvendetes az is, hogy a munkát, vagy a jobb megélhetést kereső munkavállaló bárhová mehet (ha mehet, illetőleg ha tud), és bárki bárhol befektetheti a pénzét… Ez azonban csak elvileg van így, mert a tőke szabad áramlását a piac szabályozza, és ez kivédhetetlen, igazán még csak nem is ellentételezhető hatással van a nyitott társadalom működésére is.  
A piac ugyanis nem toleráns és nem pluralista, hanem könyörtelen. Áttételesen elfogult is; a nagytőkét és a nagytőkést hagyja, sőt segíti érvényesülni. A tőke minél nagyobb, minél erősebb, annál inkább; leginkább tehát a multinacionális, vagy globális tőkét és tőkést. Ezzel pedig lehetővé teszi mindazt, amiről „Globalista kiáltvány” szól.

        
http://pestisracok.hu/wp-content/uploads/2015/09/stopttip.jpg

(5) Részletesebben ld. többek közt itt:
és itt:

AJÁNLOTT OLVASNIVALÓ: